Szórakozás

Val Kilmert azzal vádolják, hogy bántalmazott egy színésznőt

Újabb hollywoodi nagyágyú neve kerülhet bántalmazési ügybe. Igaz ez alkalommal nem szexuális visszaélésről van szó, hanem fizikai bántalmazásról.

Caitlin O’Heaney színésznő ugyanis azt állítja, hogy Val Kilmer megütötte őt egy meghallgatáson még 1989-ben. Mindezek után állítólag megvásárolták a hallgatását, de a Harvey Weinstein ügy most felnyitotta a szemét és úgy döntött beszél.

Végre elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy beszéljek róla. Túl sokáig hallgattam erről

– nyilatkozta a BuzzFeed-nek O’Heaney.

A Jim Morrison életét feldolgozó The Doors című 1991-es Oliver Stone film főszerepét Val Kilmer alakította. Morrison barátnőjének, Pamelának a szerepére – amit végül Meg Ryan kapott meg – pedig castingot tartottak. Ezen vett részt Caitlin O’Heaney is, akinek egy olyan jelentet kellett eljátszania, amiben a pár éppen veszekszik.

A színésznő állítása szerint ekkor történt, hogy Kilmer váratlanul arcon ütötte és a földre lökte, miközben a rendező, Stone csak állt és röhögött. A megaláztatás után az autójához sietett és csak zokogott. Később aztán a rendőrségen is járt és az ügy miatt a filmes cég 6,5 millió forintnyi összegért vette meg a hallgatását, amiből az adók és egyéb levonások után valójában csak 2 milliót kapott meg.

Val Kilmer beismerte, hogy rákos volt
A világsztár hivatalosan is megerősítette, hogy rákbetegséggel küzdött, és meggyógyult.

Eközben a film castingfőnöke, Risa Bramon Garcia azt mondja, a színésznőkkel már a próba előtt tisztázták, hogy előfordulhat fizikai kontaktus, tekintve, hogy a jelenet egy heves vitáról szólt. Garcia azt is hozzátette, volt egy pillanat, amikor Kilmer a falhoz szorította O’Heaneyt, de úgy tűnt a színésznővel minden rendben, amikor elhagyta a helyszínt.

Kiemelt kép: Jason LaVeris/FilmMagic/GettyImages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik