Szórakozás

Csősz Boglárkát verte az apja, aki alkoholista volt

Vasárnap este az ATV-n futó Esti Frizbi vendége a Feleségek luxuskivitelben egyik főszereplője, Csősz Boglárka lesz. Csősz természetesen beszélt a heves vitát kiváltó, gyerekvállalással kapcsolatos megjegyzéseiről is, de olyan témáról is beszélt, amiről eddig nem.

Csősz Hajdú Péternek elmondta, a férje annyira beletemetkezett a munkába, hogy igazából ő volt neki az első komoly kapcsolata, a törökországi birtokukon található villában pedig többek között van teniszpálya, jacuzzi, törökfürdő és 30 fős személyzet is. A pénzügyekkel kapcsolatban kiderült, külön kasszája van, amit ő használ, illetve sosem szokta férjét arra kérni, hogy vegyen meg neki valamit.

A színésznő elmondta, édesapja 35 éven át alkoholista volt és mivel ő apás volt elképesztő fájdalomként élte ezt meg.

Szétszakította a családot, bántalmazott minket. Bár azt nem hagytam, hogy a testvéreimhez érjen, de amikor édesanyámat ütötte, abból nekem is kijutott

– mondta Csősz, majd hozzátette, apja elitta a vagyonuk egy részét, de már megbocsátott neki.

A gyermekvállalással kapcsolatos kommentjét szerinte félreértették, egyébként tervben van nála a gyerek, az viszont egyáltalán nem sürgeti, hogy a férje 47 éves. Szerinte vannak kifejezetten olyan nők, akik legszívesebben otthon maradnának és gyerekeket szülnének, emiatt fontos, hogy támogatást kapjanak — azok számára pedig, akik inkább dolgoznának, más megoldást kell találni.

Csősz az adás végén hastáncolt is, ezt bárki megnézheti vasárnap este.

Kiemelt kép: Instagram/Csősz Boglárka, Viasat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik