Szórakozás

Sztárban sztár: Majka elázott, Stohl András pedig “paraszt” beszólást kapott

Szokás szerint egy közös dallal indult az este, amit már csak heten adtak elő. Aztán jött Tilla, majd a zsűritagok és kiderült, hogy Liptai Claudia egyéves kisfia elkezdett járni.

Az egyéni versenyprodukciók sorát Berkes Olivér nyitotta, aki a The Rasmus frontemberének bőrébe bújt. Ő élvezte, Majka pedig örült, hogy legalább ő így érzett. Papp Szabi szerint pacekban hozta a finn rockert és úgy nézett ki, mintha két varjú összeütközött volna. Ezután Tilla feltette Stohl Andrásnak a kérdést: “Neked is volt darkos korszakod?” Mire Majka felkapta a fejét és kikerekedett szemekkel visszakérdezett: “darkós”?? Berkes egyébként 33 pontot kapott.

Ekanem Bálint Emota a 90-es évek reggae rap slágerével (Snow: Informer) állt színpadra. Liptai szerint Koós János 30 évvel ezelőtti frizuráját hozta el, de hangban nagyon ott volt. Majka szerint a körítés – a négy táncoslány – nagyon jó volt, de a time időnként elcsúszott és jobban kifehéríthették volna. 35 pontot ért a produkció.

Oláh Gergő Presser Gáborként ült zongora mögé. Majka szerint tökéletes volt a hangulat. Liptai szerint Szerednyey Béla állt a színpadon egy szörnyű autóbaleset után. Stohl azonban kicsit lehúzta, szerinte túl lett énekelve a dal. 36 pontot kapott.

Érkezett aztán Horváth Tamás és akasztották a hóhért, hiszen Majka egyik korai dalát, a Tündi Bündit adta elő. A közönség ovációval fogadta az előadást, a zsűritagok pedig nem hagytak ki egyetlen pillanatot sem, hogy szívják a rapper vérét. 38 pontot osztottak ki.

Pápai Joci ismét nővé változott, amihez az elmúlt hetekben már nagyon hozzászokott. Gloria Gaynorként próbált táncolni és a hangsúly itt a próbálon van, ami mellett egy csodálatos kamuangol szöveget nyomott le. Stohl nem jutott szóhoz a röhögéstől, de a többiek is szokás szerint viccet csináltak belőle. A műsor bohóca 39 pontot kapott, amit azzal konstatált: “Soha nem kaptam még ennyit.”

A versenyben lévő egyetlen női versenyző, Janicsák Veca maradhatott a saját neménél, mégis nehéznek érezte Avril Lavigne szerepét, mert soha nem volt vagány csaj és állítólag a tinédzserkor is kimaradt nála. Liptai unta a dalt, mert nem szereti az eredeti előadót, a férfi zsűritagok viszont elégedettek voltak. 38 pont járt is érte.

Király Viktor kopaszodó Phil Collinsként is aratott. Liptai Claudia szerint 98%-ban hozta a hangját, Stohl viszont úgy érezte, hogy 100%-ban. Annyira tetszett neki a produkció, hogy állva akart neki tapsolni, csak a végén elfelejtett. Maximális pontszám: 40.

Miután mind a hét még versenyben lévő énekes letudta a saját feladatát, jöttek a csoportdalok. Janicsák Veca, Király Viktor, Oláh Gergő és Ekanem Bálint a Blue fiúcsapatot elevenítették meg. Annyira jól összeálltak, hogy meg is kapták a 40 pontot mindannyian.

Zárásként jött az este csúcspontja: Berkes Olivér, Pápai Joci és Horváth Tamás Baby Sisterekként sztiptízeltek és rúdtáncoltak. Egy repülő nadrág miatt pedig, Majka még egy pohár vizet is kapott a nyakába.

Az este végén elérkezett az eredményhirdetés, ami megtörte a jeget: a hatodik kieső ezúttal nem egy énekesnő volt. A kiesés szélére Berkes Olivér és Oláh Gergő kerültek, de végül az utóbbinak kellett búcsúznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik