Szórakozás

Betörtek Mariah Carey házába

Az énekesnő Los Angeles-i otthonába csütörtök hajnalban törtek be. A tolvajok egy emeleti ablakon vagy ajtón keresztül juthattak be az ingatlanban, a helyszínen ugyanis találtak egy létrát – írja a TMZ.

Mariah Carey havi 7 milliót fizetett fiatal fiújának
A díva sajtósa megerősítette, hogy az énekesnő fizeti a táncost, de állítja, a pletykák ellenére nem kell belőle ajándékokat vennie.

Mariah Carey nem tartózkodott a helyszínen – éppen New Yorkban volt – és habár a néma riasztó azonnal bekapcsolt, a biztonsági emberek csupán 3-4 órával később fedezték fel a betörést. A tolvajok nem rövidítették meg túlságosan a sztárt, ráadásul elég célirányosak is voltak. A méregdrága ékszerek helyett, ugyanis táskákat és napszemüvegeket vittek el 13 millió forintnyi értékben. És habár ez földi halandónak soknak tűnik, Carey ízlését figyelembe véve, kevesebb mint 10 darab kiegészítőröl lehet szó.

Ehhez hasonló kisstílű betöréseknek egyébként már több sztár, úgy mint Jason Derulo, Alanis Morissette, David Spade vagy Emmy Rossum is áldozatul esett az idén, és minden bizonnyal van is összefüggés az esetek között.

 

Kiemelt kép: Noam Galai/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik