Szórakozás

Elvesztette ikreit a Feleségek luxuskivitelben szereplője

Köllő Babett három évvel ezelőtt esett teherbe, ikreket várt, de elveszítette a babákat.

A 12. hét utáni genetikai vizsgálaton kiderült, hogy nagy a baj a Feleségek luxuskivitelben szereplőjének terhességével.

Idézzük fel Luxus Babett miniszerepét a Valami Amerikából
28 másodpercnyi hírnevet kapott prostituáltként.

Nem volt jó az ikrek vérellátása, egymástól vették el, és én is rosszul voltam. Az orvos azt mondta, hogy tizenhét százalék esély van arra, hogy mind a hárman túléljük ezt a terhességet. Andrással tanakodtunk, és igen, az abortusz is szóba jött, de a természet végül maga rendezte ezt… ezt a tragédiát

– mondta a Blikknek Köllő Babett, aki hozzátette: hogy ne induljon be a tejtermelése, gyógyszereket kellett szednie, kába, tompa volt, szinte fel sem fogta, mi történt vele, ráadásul férje kérésére nem is nagyon beszélt a történtekről.

Utólag bánom, hogy közvetlenül utána nem vágtunk bele egy újabb babaprojektbe. Bár tudom, hogy most sem lenne késő szülni, de férjemnek, Andrásnak hagynék pár nyugalmas évet, Milla lányunk így is ad elég feladatot. Persze a férjem rám bízza a gyerekkérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik