Szórakozás

X-Faktor: Kivillanó bugyi és döntetlen miatti boríték az első élő adásban

Hegedűs Péter és a Radio Mobster távozott az X-Faktor első élő adásának végén. Mutatjuk, miről szólt a szombat este!

X-Faktor: még egy versenyző búcsúzott
A Radio Mobster kiesése után párbaj volt, a gyengébb pedig hazament.

A tavalyihoz nagyon hasonló balhé előzte meg az X-Faktor idei szériájának első élő show-ját. Ezúttal azonban nem szerkesztői döntés született, Radics Gigi mentoráltja, Nagy Krisztián önszántából hagyta ott a műsort, ezáltal lehetőséget adva a mentorházban kieső Bereznay Dánielnek.

A 12 versenyzőn túl Kiss Ramóna is most debütált első élő műsorában. Rossz hírünk van annak, aki abban reménykedett, hogy őt is olyan őrült szettbe öltöztetik, mint anno Ördög Nórát hétről hétre, bár a merészen felsliccelt ruha abszolút alkalmasnak bizonyult a nyugalom megzavarására.

Ahogy sejthető volt, Raminak sikerült egy kis bugyit is villantani a bevonuló táncnál.

Az indokolatlanul maratoni hosszúságúnak ígérkező műsort a megszokott módon egy közös playback számmal kezdte a csapat. Minden trió a saját mentorának dalrészletét énekelte, és igen, viccesen hangzik egy The Biebers szám egy operaénekesnőtől.

Megérkezett a négy mentor is: Gáspár Laci lila csokornyakkendőben, Radics Gigi piros csizmában, Puskás Peti csillogós dzsekiben, ByeAlex pedig egy kiskutyával a kezében vonult be az X-Faktor színpadára. Ha nem emlékezne, segítünk: Laci a csapatok, Gigi a fiúk, Peti a 25 év felettiek, Alex pedig a lányok mentora ebben az évadban.

A produkciók sorát a műszempilla stylist Berta Dániel kezdte meg. Kisfilmjéből kiderült, hogy meghökkentő foglalkozásán felül épített műkörmei is vannak. A Punnany Massif Élvezd című számának rockabilly stílusú feldolgozását energikusnak, ám unalmasnak találta a zsűri.

Utána Tóth Bettina következett, aki ByeAlex szerint a csapat legnagyobb strébere. Bár a válogatókon Radics Gigi nagyon félt a Bettitől, most a többiekkel együtt imádta a rapper lányt, teljesen odáig volt mindenki. Puskás Peti szerint akár sztárvendég is lehetne a műsorban. Egyébként tényleg elég jól tolta Kanye West számát.

A zenekarok közül először a London Kids bizonyíthatott, több-kevesebb sikerrel. Az Ariana Grande-szám feldolgozása jól állt a fiúknak, de ahogy a válogatókon és a mentorházban is korábban, az énekes hallhatóan hamis volt. Ehhez képest Gáspár Laci külön kiemelte, hogy végre tisztán énekelt a frontember. A többi mentort ez valahogy nem érdekelte, inkább a kisfilmben látható, a zenekar tagok közötti (mű?) konfliktusról beszélt mindenki.

Mézes Norbert otthon, a tévéből szembesült azzal, hogy a válogatóján kinevette őt a zsűri magas hangja miatt, de Gigivel jól megbeszélték, hogy ez természetes és lesz még ilyen. A műsor legérdekesebb feladatát ő kapta: a Mindenki című magyar Oscar-díjas rövidfilmből ismert Bodzavirág című dalt énekelte a két főszereplő kislánnyal.

Bereznay Dánielt egészen Angliából hívta vissza Radics Gigi a műsorba, aki azonnal repülőre pattant, hogy szerepelhessen az élő showban. A két nap alatt összerakott produkció elég fapadosra sikerült: nem jutott se táncos, se különleges fényeffektus. Dani azonban megugrotta a szintet és egész jól tolta Alex Clare Too Close című dalát. Puskás Peti el is sütötte az este egyetlen poénját, miszerint

Radics Giginek segítenie kellene a kormányt a magyar fiatalok hazacsábításában Londonból.

Ricco és Claudia Pozsonyból érkezett a magyar X-Faktorba. Nekik nem teljesen új a közeg, hiszen 2014-ben már szerepeltek a műsor cseh/szlovák verziójában és egészen a döntőig jutottak. Egyelőre nálunk is remekelnek, eddig minden produkciójukban tökéletesen énekeltek. Mondjuk azt nem annyira akartuk tudni, hogy Ricco olyan sok izzadásgátló dezodort használ, hogy a hónalján már alig van bőr.

Erdős Viola döntőbe jutása nagy port kavart múlt héten, hiszen se a válogatón, se a székes feladatnál, se a mentorházban nem bizonyította tehetségét. Ehhez képest ByeAlex végig hitt benne és magával vitte az élő show-ba. Ezúttal senkit se zavart a hamissága.

Mindig van egy beteg versenyző, ez a szerep most Abaházi Nagy Líviának jutott. Ez a produkcióján nem érződött, a zsűri állva tapsolt, Gáspár Laci pedig zokogott. Aki nem szeretne sírni, fókuszáljon a fejjel lefelé lógó, hegedűn játszó egyénekre.

A Radio Mobster előadásában sok éneklés nem volt, ami nem biztos, hogy jó taktika egy olyan versenyben, ahol amúgy se a zenekaroknak áll a zászló. Alex is szóvá tette, hogy bár ez a banda a kedvence, ez bizony végig üvöltözés volt.

Gulyás Roland tavaly kiesett a székes fordulóban, de idén simán bekerült a három legjobb fiú közé. Gáspár Laci szerint most is tökéletes és világszínvonalú volt az előadása, de többet vár a fiútól, jelentsen ez bármit is. Az biztos, hogy Roland végig úgy nézett a kamerába, hogy ha a női szavazókon múlik, biztosan döntős.

Serena Rigacci hangja magasan kiemelkedik a mezőnyből, ami mondjuk önmagában nem nagy teljesítmény, azonban még csak 15 éves. Olaszországból érkezett, de heti 5 órában tanulja a magyar nyelvet. Persze ettől még nem biztos, hogy értette, amikor Puskás Peti magából kikelve ordította, hogy nyerni fog, mint anno Tóth Andi.

A kört Hegedűs Péter, vagyis Violin P zárta, akinek a produkciójáról nehéz bármit írni. Bár ő már a válogató óta „vicc” produkciónak minősült, és csak Puskás Peti látott benne fantáziát, talán őt lehetett az egész műsorban a legkomolyabban venni — beleértve a tízezreseket lövő puskáját, az arany pufidzsekijét és ezüst baseball sapkáját.

Az est sztárvendége Tóth Gabi volt, aki három évadon keresztül volt az X faktor zsűritagja, és tavaly győzni is tudott Opitz Barbi mentoraként.

Ezután következett a hirtelen halál: a legkevesebb szavazatot a Radio Mobster kapta, így ők párbaj nélkül búcsúztak a versenytől.

A lista végén őket megelőzve a London Kids és Hegedűs Péter szerepelt, így ők párbajoztak a versenyben maradásért. Puskás Peti és Gáspár Laci a saját mentoráltját mentette, Alex a London Kidsre, Gigi pedig meglepő módon Hegedűs Péterre szavazott. A döntetlen miatt előkerült a kevesebb szavazatot kapó versenyző nevét tartalmazó boríték: az este második kiesője Hegedűs Péter lett.

Kiemelt kép: rtl.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik