Szórakozás

Zokogtak a Survivor döntősei az eddigi legnagyobb meglepetésük láttán – Videó!

A túlélő reality keddi adásában hárman is kiestek a versenyből, ugyanis eldőlt, hogy a Holtak szigetéről Iliász térhet vissza egy második eséllyel a Mandirigma törzsbe, azaz Feri, Szandi és Barbi közé.

Hárman is elhagyták ma a szigetet a Survivor játékosai közül
A párbaj nyertese úgy érzi, hogy a kiesők is tudtak örülni sikerének.

Négyük között ezután meg is rendezték az első elődöntőt, amit meglepő módon, elsőként Feri adott fel rossz vállai miatt, Iliász azonban a végsőkig kitartott, így ő már biztosan a fináléban tudhatja magát.

Hárman is elhagyták ma a szigetet a Survivor játékosai közül
A párbaj nyertese úgy érzi, hogy a kiesők is tudtak örülni sikerének.

A szerdai adásnak azonban mégsem ez volt a legmeghatározóbb pillanata. A döntősök ugyanis egy olyan meglepetést kaptak, ami láttán azonnal zokogásban törtek ki. A műsor készítői a szigetre reptették Szandi édesanyját, Barbi férjét, valamint Feri legjobb barátját, hogy feltöltsék őket pozitív energiákkal.

Iliászt senki sem látogatta meg, hiszen az ő jelenléte bizonytalan volt a Holtak szigete utolsó játékáig, ennek ellenére ő is nagy löketet kapott társai boldogságát látva. Kétségtelen tehát, hogy a műsor eddigi legmeghatóbb pillanatai voltak a nagy találkozások.

Nyitókép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik