Szórakozás

Kitálalt Donald Trumpról a volt felesége

Életrajzi könyvet jelentetett meg Donald Trump egykori felesége, Ivana Trump. A cseh modell 15 évig volt az Amerikai Egyesült Államok elnökének neje, három gyermeket is szült neki.

Donald és Ivana 25 évvel ezelőtt váltak el, azonban a mai napig héthetente beszélnek. A volt feleség a Good Morning America című tévéműsorban elmondta: közvetlen száma is van Donald Trumphoz a Fehér házban, de csak ritkán hívja, mert a jelenlegi felesége, Melania “mindig ott van”.

Ivana ezután kijelentette, hogy ő az igazi “First Lady”, mivel ő volt Trump első felesége.

A 68 éves volt feleség hozzátette: új könyvében részletesen beszámol az elnökkel töltött éveiről. Arról a nőről azonban nem hajlandó egy szót sem mondani, aki miatt elváltak.

Ő egy riszáló táncosnő. Semmit nem ért el az életben. Flörtölt Donnyval, és elérte a célját. Nem mintha különleges lenne: Donald zsebébe naponta több ezer névjegykártyát csúsztattak, nála szebb nők is. Bárkit megkaphatott, akit akart

– mondta Ivana, aki hozzátette: bár Trumppal nem volt túl szép a válásuk, néhány évvel utána már barátként tekintettek egymásra.

Donald Trump 1977. április 7-én vezette oltár elé New York-ban Ivana Zelníčková cseh modellt, aki három gyermeket szült neki: Donald Jr. 1977-ben, Ivanka 1981-ben, Eric pedig 1984-ben látta meg a napvilágot. Házasságuk a kilencvenes évek elejére azonban megromlott. Végül 15 év után, 1992-ben váltak el, ebben pedig egy másik nő is szerepet játszott. Donald Trump ugyanis beleszeretett Marla Maples amerikai színésznőbe. Szeretők lettek, és érte hagyta el három gyermeke anyját, Ivanát. A kapcsolat azonban nem tartott sokáig: Trump 1998-ban összejött Melania Knauss szlovén modellel, aki a harmadik felesége lett. Jelenleg ő a First Lady.

(Kiemelt kép: Mark Wilson/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik