Szórakozás

Singh Viki úgy döntött, hogy nem akar gyereket szülni

Gyerekkorában olyan traumák érték Singh Vikit, amiknek hatására eldöntötte, soha nem fog gyereket szülni. Azért, mert egyetlen férfi sem érdemli meg.

Apukám és anyukám útjai kiskoromban elváltak, anyukám egyedül nevelt fel, ezalatt sok rossz tapasztalatot gyűjtöttem. Úgy gondoltam, minden férfi elhagy minden nőt, ezért nem bízom bennük. Mind hazug csaló, akik nem érdemlik meg, hogy gyereket szüljünk nekik. Ott maradok egy gyerekkel egyedül és erre nekem nincs szükségem!

– mondta a Borsnak Singh, aki hét hónappal ezelőtt egy olyan fiúba szeretett bele, aki rajong a gyerekekért. A hivatása is hozzájuk kötődik, kissrácokat tanít focizni. Az énekesnő látja, milyen szeretettel bánik velük, és látja az edzéseken a vele egykorú anyukákat, apukákat.

Tomi kétségbeesett, hogy nem akarok gyereket. Annyira, hogy még az anyukájának is elpanaszolta. Meg is kérdezte tőlem, hogy igaz-e. Tomi megnyugtatott, hogy soha nem hagyna magamra egy gyerekkel. Mindig segíteni fog, mellettem lesz. Apukám egy igazi playboy, hatszor nősült, három gyereke született. Tomi a szöges ellentéte, ő már most is jóban-rosszban mellettem van. Támogat, elviseli a kirohanásaimat, és ha teheti, velem van. Most, hogy versenyzem a Sztárban sztárban, hoz- visz a próbákra, minden vasárnap ott van, pedig nekem is van kocsim, de tudja, hogy megnyugtat a jelenléte. Soha nem volt még ilyen partnerem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik