Szórakozás

Ez a 24 éves ex-sztripper simán lehet Grammy-díjas

1998 óta nem került a Billboard 100-as toplistájának élére női rapper önálló számmal. Akkor Lauryn Hillnek sikerült ez a Doo-Wop (That Thing) című számával, most pedig Cardi B-nek. De ki ez a mindössze 24 éves nő, aki ilyen lazán írt zenei történelmet, röhögve letaszította az első helyről Taylor Swiftet és azonnal egy feminista jelkép lett? Vagy valami olyasmi.

Bármennyire is ez a hasonlat jut eszébe első látásra és hallásra az embernek, Cardi B-t senki nem nevezheti a szegényember Nicki Minajának, ugyanis a szintén rapper Azealia Banks megtette, és meg is kapta érte a magáét. Banksen kívül viszont mindenki más isteníti a mindössze 24 éves rappert, aki Bodak Yellow című számával 19 éve nem látott sikert hozott össze. Pedig sok különlegesség nem történik sem a dalban, sem a klipben, még úgy sem, hogy van benne teve, gepárd, meg piros talpú Louboutin-cipő.

Természetesen nem a semmiből került a Billboard 100-as lista élére, Cardi B pár éve már építgeti magát és karrierjét. Bronxban született és nőtt fel Belcalis Almanzar néven. Művészeti suliba járt, majd 19 éves korában úgy döntött, sztriptíztáncos lesz. Későbbi interjúkból kiderült, utóbbit azért választotta munkának, hogy így meneküljön egy bántalmazó kapcsolatból, illetve hogy a vetkőzésből kapott pénzt tanulmányaira fordíthassa. Igaz, az iskolát aztán félbehagyta. 2013-ban kezdett befutni a neten instagramos és Vine-videói miatt, majd az internet-celebségből 2015-ben tört ki, amikor a VH1 reality-jében, a Love & Hip Hop: New Yorkban kezdett szerepelni. 2015 után két mixtape-et is készített, aminek köszönhetően később szerződtette őt az Atlantic Records, ahol idén nyáron végre megjelenhetett első, hivatalos száma, a már említett Bodak Yellow. A videót Youtube-on már több mint 200 millióan látták megjelenése óta.

https://www.instagram.com/p/BYS_hHzhQlf/?hl=en&taken-by=iamcardib

Cardi B celebségét és ismertségét leginkább annak köszönheti, hogy mindenféle szűrő és gondolkodás nélkül mondja ki azt, amit akar, annyira, hogy az egy tényleg nagyon bevállalós tévé vagy rádió, aki élő adásba engedi őt. Ezen felül pedig minden megvan benne, ami egy átlagos celebnő életéből nem hiányozhat – plasztikáztatott test, és egy minimálisan botrányos múlt. Cardi B ugyanis nem csak sztriptíztáncosként dolgozott, de egy New York-i szexshop reklámarca is volt. A mai napig fent van a neten egy videó, amin egy gigantikus dildót ajánlgat a vásárlóknak.  A rapper egyébként Twitterén is hasonlóan szabadszájú. Egy tavaly márciusi posztjában például ezt írta:

Találkoztam egy lánnyal Californiában. Ő megtanított engem, hogyan lehetek bájos, én pedig megtanítottam őt, hogyan kell szopni. Mi nők tartsunk össze!

Szókimondása miatt egyfajta feminista ikon lett, amit tovább erősített a Bodak Yellow szövegével – legalábbis Twitteren rengeteg olyan poszt született a számmal kapcsolatban, hogy sokak számára az a női függetlenséget testesíti meg, szövegétől pedig minden nő erősnek érezheti magát.

https://www.instagram.com/p/BZFA8hThb_4/?hl=en&taken-by=iamcardib

Cardi B hirtelen jött sikerének titka pedig valószínűleg tényleg ez, na meg az őszinteség, amiért a fél világ leborult a lába előtt. Még Taylor Swift is, pedig az ő számát taszította le az első helyről, de az énekesnőt ez nem bosszantotta fel, sőt: inkább rózsákat küldött Cardi B-nek. De gratulált még neki Lil Kim, Missy Elliot, és Nicki Minaj is. A sikert pedig már csak egy Grammy-díjjal lehetne tetézni, amire ezek után simán lehet esélye a rappernek jövő januárban.

Ez a 24 éves ex-sztripper simán lehet Grammy-díjas 1

Kiemelt kép: Getty Images/Gregg DeGuire

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik