Szórakozás

Survivor: Hatalmas veszekedésben törtek ki a sziget lakói

A versenynek ebben a szakaszában már minden apró konfliktus hatalmas veszekedéssé tudja magát kinőni. A Holtak szigetének lakói között pattanásig feszült a helyzet amelynek apropója nem más volt, mint a mosogatás.

Megható levelet kaptak a Survivor játékosai
Többen is elsírták magukat.

Ezúttal Lilla veszi kezébe a főzőedény megtisztását és büszkén mutatja meg Anitának, milyen patyolat a serpenyő, ha ő mossa el. Ez pedig olyan veszekedéshez vezet a két versenyző között, amire senki sem számított.

Ma reggel ébredés után megcsináltunk egy-két kötelezőt. Majd reggeli után Lilla odahozza nekem a serpenyőt, hogy 34 nap után, hogyan kell azt elmosni. Végighallgattam és csak annyit mondtam, ezt nem én mostam el előtte.

– mondta Anita. A vitába végül Nóri is beszállt, aki közölte Anitával, hogy nagyon kíváncsi lenne, hogy a lány milyen körülmények között éli a mindennapjait:

Én amúgy nagyon kíváncsi lennék hogy néz ki a lakásod.

– vágta oda Nóri, amire már Anita sem tudott szépen válaszolni:

Akkor vagytok boldogok, ha belénk tudtok állni. Mert mi tök jól elvagyunk magunknak. De tudod mit? Főzzetek külön, bunkert is külön csináltunk. Nektek az a jó, ha nincs közösség. Mert nem ismeritek azt a szót, hogy csapat és közösség. Lilla, olyan buta vagy, hogy nem bírlak tovább hallgatni.

– zárta le Anita a vitát, akit végül Nóri csak Panyik gyáva Anitaként emlegetett. Mondanunk sem kell, hogy ebből csak még nagyobb vita kerekedett.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik