Szórakozás

Csobot Adél adásban sírta el magát

 A FEM3-on futó Micsoda nők! című műsorban látta vendégül Csobot Adélt, Korsós Juditot, azaz Lolát, valami Nagy Adrit Várkonyi Andrea. A műsor témája a párok közti kommunikáció volt. Ennek apropójaként sírta el magát az X-faktorban feltűnt énekesnő. 

Az adásban pont arról volt szó, hogy a legtöbb párnál az egymással folytatott kommunikáció sajnos egy idő után megszűnik. Csobot Adél számára ez teljesen furcsa, mivel az énekesnő párjával, Istenes Bencével abszolút nem tapasztalja ezt.

Csobot Adél elárulta a lánykérés részleteit
Az énekesnő egyáltalán nem vágyott nagy felhajtásra.

A 23 éves énekesnő és műsorvezető párja 2012-ben ismerkedtek meg az X-faktor harmadik szériája alatt, ahol Csobot versenyzőként szerepelt és egészen a harmadik helyig menetelt. 2015 októberében jelentették be, hogy gyermeket várnak, akinek az énekesnő 2016. május 3-án adott életet. A kisfiú a Nátán keresztnevet kapta szüleitől.

Boldog vagyok.

– mesélte szinte már könnyek között az énekesnő az adásban, majd folytatta:

Csak azért vagyok boldog, mert itt ülök és ráeszméltem arra, hogy annyira jó, hogy nincsenek ilyen problémáim, de tényleg. Egyszerűen büszke vagyok a kapcsolatunkra.

Elképesztő szerelemet érez még mindig párja iránt.

Az egésznek az alapja, hogy annyira ugyanazt gondoljuk és amikor egymásnak mesélünk valamiről akkor egyszerűen tűpontosan ugyanazt gondoljuk arról a dologról és nekünk ez a legnagyobb visszaigazolás és bizonyíték arról, hogy igenis minket így egymásnak teremtettek.

– az utolsó idézett rész 2:14-től látható a videóban,

 

(Kiemelt kép: TV2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik