Szórakozás

Stohl András nem ilyennek várta a Sztárban sztárt

Múlt vasárnap a zsűritagnak frissen igazolt Stohl András nélkül indult el a TV2-n a Sztárban sztár. Bár az első adáson nem tudott ott lenni, visszanézte, és a véleményét is elmondta.

“Egy kicsit szokatlan helyzet volt, de abszolút szórakoztatóa­n oldották meg, nem gondoltam, hogy ennyire pörögnek majd és ennyire viccesek lesznek a zsűritársaim. Annyit elárulhatok, nagyon sok meglepetés volt számomra, sok szereplőtől sokkal jobbat kaptam, mint amire számítottam. Nem gondoltam, hogy ennyire profik lesznek az énekesek, így nem lesz könnyű dolgom”

– mondta a Blikknek Stohl, aki állítólag milliókat kap majd adásonként.

Stohl András 14 éve ismeri új barátnőjét
Egy évvel ezelőtt hagyta el a családját Vicáért.

Stohl András a lapnak elárulta: bár RTL-es pályafutása miatt még soha nem szerepelt a TV2-n, a zsűritársait egy kivétellel jól ismeri.

“Szabin kívül jól ismerem a zsűri többi tagját, Majka abban a műsorban tűnt fel, amit én vezettem, Claudiával pedig egy időben jártunk a főiskolára. Én önmagamat szeretném adni, hogy ez mennyire megy el a vicc felé, az majd az adott helyzetben kiderül.”

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik