Szórakozás

Stohl András 14 éve ismeri új barátnőjét

Stohl András tavaly decemberben jelentette be, hogy elhagyta második családját és a két kisgyereküket nevelő Ancsikát.

Azóta új barátnőre talált Vica személyében, akivel majdnem egy éve alkotnak egy párt. Ugyanakkor nem most ismerkedtek meg.

“14 évvel ezelőtt már felfigyeltünk egymásra, de akkor nem volt lehetőségünk megsimerkedni. Már akkor érzékenyek voltunk a másikra, én például a mai napig el tudom mondani, mi volt rajta, milyen volt a haja. Egy évvel ezelőtt újra összefutottunk, erre mondják, hogy jó időben voltunk jó helyen”

– mondta a BEST magazinnak adott interjújában Stohl, aki a TV2-höz való átigazolásáról is beszélt.

Stohl érzi a döntése veszélyeit, de sokáig várt arra, hogy lehetőséget kapjon máshol és nem jött felkérés, pdig az RTL-től nagyon várta. Bár a kollégái véleményére ad, a színész első sorban a párjával beszélte meg a helyzetet.

“Majd’ egy éve élek együtt Vicával, aki sok mindenben sokkal bölcsebb és megfontoltabb, mint én, így nem történhet olyan az életemben, amit ne egyeztetnék vele. (…) A Sztárban sztár zsűrizését én abszolút színészi feladatnak tartom.”

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik