Szórakozás

Radics Gigi szerint ByeAlexnek nagyobb magabiztosságra lenne szüksége

Mint emlékezetes, a szombat esti X-Faktor első válogatójában Domján Dénes személyébenegy ByeAlex-imitátor érkezett a színpadra, aki írt egy nótát, a Kedvesem szellemiségét megidézve.

Nehéz eldönteni, hogy a vudubabázó énekes vagy a ByeAlex-imitátor volt az X-Faktor mélypontja
Az első válogató a legtrashebb karaktereket gyűjtötte csokorba, és ByeAlex majdnem otthagyta a mentortársakat.

A ciki előadásnak végül Radics Gigi vetett véget, ám nem a srác kipécézése, hanem az igazi ByeAlex savazása kezdődött, aki besértődött, a produkcióból való távozással fenyegetőzött, majd elutasítóan hisztizett. Ahogy ByeAlex fogalmazott lapunknak:

Nem is a srác húzott fel a jelenlétével, hanem a mentortársak a beszólásaikkal. A valóságban ezt persze több volt annál, mint ami a műsorban látszódik. Ez még akkor kezdődött, amikor először leültünk egy asztalhoz, és a hasonló poénok folyamatosan érkeztek. Ez kezdetben még vicces volt, de ott a műsorban már nem. A Kedvesem egy szerelmi történet eredménye, és lehet, hogy kezdő voltam és nem énekeltem jól, sőt, lehet bénán csináltam, de már jó ideje ülünk ebben a műsorban, nincs ott helye, hogy egymást szakmai eredményeit firtassuk. Azt mondták a többiek, akik a műsort csinálják, hogy több óráig morcos voltam. De már tényleg nem emlékszem semmire.

Radics Gigi szerint valóban több órán keresztül húzódott az incidens, de Puskás Petivel nem vették észre:

Nem azért, mert nem akartuk, hanem azért, mert elvoltunk, röhögcséltünk. Kicsit figyelmen kívül hagytuk, hogy sok volt a csipkelődés. Úgy voltam vele, hogy ami a zsűriasztalnál történik, az ott is marad, de ez az élmény elkísért minket a mentorszobába is, éreztem, hogy kicsit haragszik és megpróbált elkerülni minket, de aztán meg tudtuk beszélni.

Fotó: RTL Klub

Mint hozzátette, szerinte ByeAlexnek több önbizalomra lenne szüksége:

Kell a magabiztosság ebben a szakmában, és ezt persze nem kell túltolni, de mindenkinek tisztában kell lennie az értékeivel, és az önirónia is szükséges, mert senki sem tökéletes. Azt gondolom, hogy Alex azért is sértődhetett meg, mert nem bízik magában eléggé, és mert egy nagyon lelkis csávó, érzékeny típus. Pont ezért kell vigyázni, hogy mit mondunk, meg hogyan viccelődünk, mert ha a másik számára az túl van a tűréshatáron, akkor sértődés lehet egy ártatlan poénból is.

A mentorok közti nézeteltérést végül majdnem a következő előadó szívta meg, mert a mentorok nem is tudtak rá figyelni egészen, ezért is engedhették tovább könnyű szívvel a következő körbe. Puskás Peti szerint ezt sokan érezhették a helyszínen is:

Rossz érzés látni, hogy valaki rossz kedvű és meg van sértődve köztünk. Alex ráadásul meg is tartotta magának, mert azt akarta, hogy egy kicsit nekünk is fájdalmas legyen. Viszont ő az egyik legjobb barátom, láthatta az őszinte pillantásaimon, hogy nem akartam megbántani. Ez mindenképp az előválogató egyik legemlékezetesebb pontja volt számunkra, de érezhető volt a stúdióban is, és talán átment a képernyőn is, hogy megfagyott a levegő. Szegény lányt nagyon sajnáltam, aki ezután jött fel a színpadra, de megkönnyítette a helyzetünket, hogy jó volt. Egyébként ezt leszámítva nagyon lendületes és jó hangulatban telt az előválogató, mert teljesen más élmény volt, mint a múlt évi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik