Szórakozás

Nem tiszta, hogy Bangó Margit autója tört-e össze a balesetben

Csütörtök délután a Váci út és a Ferdinánd híd találkozásánál egy luxusterepjáró és egy kisteherautó ütközött, ami jelentősen megbénította a forgalmat. A szemtanúk közül többen is fotót készítettek az eseményről, amikor észrevették, hogy Bangó Margit van a helyszínen.

A terepjáróval Bangó Margit volt, majd hamar megérkeztek a művésznő rokonai. Ideges volt, de ez érthető egy ilyen helyzetben. A másik sofőrnek mutatta, hogy leszakadt az autójának az eleje

– mesélte a Blikk egyik olvasóriportere.

Rögtön ott termett a helyszínen az unokája, Tina és az ő férje, Emilio. Az ijedtséget leszámítva látszólag semmi bajuk nem volt

– idézte fel az eseményeket egy másik szemtanú.

Bangó Margit: Azt mondta az orvos, hogy daganatom van
Isten kezébe tette az életét a Kossuth-díjas előadóművész.

Az énekesnő nem kívánt nyilatkozni az ügy kapcsán, de unokája párja, a szintén zenész Emilio az alábbiakat mondta el:

Nem mi karamboloztunk, hanem egy barátunk, az ő segítségére siettünk. A mama meg azért volt szintén a helyszínen, mert együtt mentünk vacsorázni.

A napilap a rendőrségtől azt is megtudta, hogy habár a baleset kapcsán történt bejelentés, mire a rendőrök a helyszínre értek, addigra a résztvevők eltűntek, így nem történt rendőri intézkedés.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik