Szórakozás

Csaltak a hálószobánál Bódi Gusztiék

Bodi-Guszti(650x433)(1).jpg (Bódi Guszti)
Bodi-Guszti(650x433)(1).jpg (Bódi Guszti)

Bódi Guszti és felesége, Bódi Margó hatalmas felújításba kezdek, házuknak szinte csak a négy falát tartották meg, minden mást átalakítottak. A Bódi házaspár 1995-ben költözött Budapesti otthonába, amire bizony ráfért már egy alapos felújítás.

Kicserélték az elavult vezetékeket, vendégszobát alakítottak ki, új helyre helyezték a konyhát, sőt a hálószobán is módosítottak. Ez utóbbinál csaltak is egy kicsit, annak ellenére, hogy nagyon hagyománytisztelőek.

“A roma hagyomány szerint a férfi és a nő egy szobában kell hogy aludjon. Mi csavartunk ezen egy kicsit, ugyanis két szobát egybenyitottunk, az ágyakat szembe tettük egymással, így vagyunk mi Gusztival. Nála van tévé is, ő már reggel nézi a híradót, engem viszont sokszor zavar a fény és a hang”

– mesélte a Blikknek Margó, aki már nagyon várja, hogy ismét a saját házában hajthassa álomra a fejét.

Húsvét másnapján költöztek ki, s háromutcányira béreltek egy kicsi lakást. Ha minden jól megy, szeptemberben már megújult otthonukba költözhetnek.

“Nem akartunk a gyere­keinkhez menni, mert sok a fellépőruhánk, hajnalban járunk haza, nem lehet rárontani így egy családra. Most úgy néz ki, hogy szeptember közepéig tart a felújítás, de már a hónap elején szeretnénk visszaköltözni. Az biztos, hogy ennyi idő alatt már két új házat felhúzhattunk volna, és még hol a vége… A végösszeget sem tudjuk még.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik