Szórakozás

A Válótársak színésznőjét kirázza a hideg saját karakterétől

Mint tudjuk, a magyar sikersorozat, a Válótársak harmadik évadát már május óta forgatják, amiről időnként a főszereplők is beszámoltak egy-egy fotó formájában, így láthattuk előre a legfiatalabb szereplőket is. A hírek szerint az ősszel induló évadba egy kis krimi  hangulat is kerül és egy új karakter is érkezik, akit Alföldi Róbert alakít majd.

Már forgatják a Válótársak új évadát
Lengyel Tamás fotót is posztolt a harmadik évad munkálatairól.

Az RTL Portré című műsora eközben több színésszel is készített riportot, így derült ki, hogy Balsai Mónit rázza a hideg saját karakterétől. Az eltartott és karót nyelt feleség, Tamara szerepe és annak ruhatára ugyanis nagyon távol áll tőle, ráadásul eredetileg nem is ezt a szerepet szánták neki.

Annyira más az a karakter, mint én. Engem nem erre hívtak be, a rendező, Kovács Dani mond­ta, hogy inkább Tamarát kellene alakítanom. Nekem semmi kö­zöm nincs ehhez a nőhöz, teljesen ide­gen tőlem a személyisége. So­kat nevetünk azon, hogy amikor meg­érkezem a forgatásokra a cop­fommal, farmerban, majd meg­­­kapom ezeket a ruhákat, amik­től egyébként a civil életben a hideg rázna – de egyébként na­­gyon jó, karakteres jelmezek –, és kilépek az öltözőből, akkor mindenki kihúzza magát, mert megjött a szigorú Tamara

– idézi a Bors a színésznőt.

Nyitókép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik