Szórakozás

Verebes István kiakadt a szörnyű budapesti albérletpiacra

Verebes István (Verebes István)
Verebes István (Verebes István)

Verebes István hallott róla, hogy nem könnyű manapság Budapesten albérletet találni, de csak most szembesült a lesújtó valósággal. A 69 éves Jászai Mari-díjas színész, rendező Facebook-oldalán írta meg tapasztalatait.

“Van egy nagy gondom. Ehhez tudni kell, hogy egy kis lakást keresek Budapesten, ahol szeptembertől szeptemberig, amikor is a fővárosban dolgozom, elalhatok. A bérleménynek nem kell sokat tudnia, egy ágy, fürdőszoba, esetleg egy kicsi asztal, amin írni tudok”

– kezdte Verebes, aki az alsó kategóriás, százezer forint körüli kiadó lakások keresése közben furcsa dolgokkal találkozott.

“Startból sejthető volt, hogy ezért az árért mi várható. Na, de…! Öt számot felhívtam, mind az öt tulaj úgy beszélt velem, mintha szívességet tenne, hogy ezért a pénzért beenged az övébe. Szinte kelletlenül keresték az időpontot, amikor esetleg meg is nézhetem, amit kínálnak. Hozzáteszem, hogy amit a lakásokról leírtak, az a diskurzus közben kicsit mind alább alakult kondícióit tekintve, és fölé alakult anyagilag”

– tette hozzá Verebes István, aki Facebookos ismerőseitől kért segítséget a megfelelő albérlet megtalálásához.

“Ha tud valaki Soroksáron és Cinkotán belül egy kicsi lakást, ahonnan metróval, villamossal, busszal vagy trolival elérem a József Attila Színházat és a Nagymező utcát, kérem, jelentkezzen. Nekem egy olyan albérlet is jó, ahol a házinéni szűkszavú és nem túlzottan kéjsóvár. A lakást, vagy a kiadó szobát este 10-től reggel hatig használom többnyire kizárólag alvás érdekében, ha a feleségem is megszáll, ígérem, nem élek házaséletet, ha a fiam, aznap nem pofozom fel. A gangra is kimegyek cigarettázni. Tévét nem nézek, a KLASSZIK rádiót fülhallgatóval élvezem. Adósságom még az életben nem volt. Ha gondoljátok, osszatok meg, hátha…! Ja, aki kiadja a lakást vagy szobát, attól csak azt kérem, legyen kedves velem, mert mimóza lelkű vagyok.”

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik