Szórakozás

VV Zsófi papírt kért arról, hogy igaziak a mellei

24.hu
24.hu

2017. 08. 07. 06:16

A VV8 első kiesője valóra váltotta az álmát, amiért a villába is beköltözött: mára már jószerivel a modellkedés tölti ki a mindennapjait.

A VV Zsófiról megjelenő friss modellfotók és munkák alatt egyre többen szapulják, guminőnek ne­vezik, valamint a plasztikai sebésze számát kérik tőle. Ezt elégelte meg, s fordult plasztikai sebészhez, hogy bizonyítsa az igazát.

“Nem titok, a számon volt egy pici korrekció, de a mellem, a fenekem is a sajátom, és sosem volt más plasztikai beavatkozásom. Ezért is döntöttem úgy, hogy felkeresek egy plasztikai sebészt, aki megvizsgál és kiállít nekem egy papírt, hogy az adott napon minden eredeti rajtam, és korábbi műtétek nyomai sem látszanak. Remélem, ezt követően ilyen kérdésekkel nem kell már foglalkoznom”

– mondta a Borsnak Zsófi, akit a lap munkatársai is elkísértek a vizsgálatra.

Az orvos pillanatok alatt, különösebb műszerek nélkül, de el­mondása szerint kétséget kizáróan megállapította: Zsófi keblét a természet tette ilyenné. Vágás, heg, más beavatkozás nyoma pedig sehol.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.