Szórakozás
Budapest, 2013. szeptember 13.
Klapka György üzletember beszél új reklámügynöksége, a Klapka Reklám bemutatkozó sajtótájékoztatóján, a Klapka árverési csarnokban 2013. szeptember 13-án.
MTI Fotó: Földi Imre

Ezért végeztetett DNS-tesztet a gyerekein Klapka György

24.hu
24.hu

2017. 08. 07. 13:15

Januárban, néhány nappal 88. születésnapja után halt meg Klapka György, de vagyonát csak július végén osztották szét az örökösei között.

Az Aranyember hagyatéki tárgyalásainak eredményei apropóján hívták meg a Mokkába hétfő reggel Sandyt, Klapka lányát, aki elmondta: az arany- és régiségboltot viszi majd tovább, és az üzletben egy Klapka György emléksarkot is szeretne kialakítani.

Klapka György lánya arról is beszélt, hogy édesapja vele és több testvérével is csináltatott DNS-tesztet. Ugyanakkor ezen nem sértődött meg.

“Nem esett rosszul. Szerintem ez védő szándékkal volt, be akart minket biztosítani. Tudta, hogy amikor eljön az a pillanat, akkor rengeteg rokon fog hirtelen jelentkezni”

– mondta Klapka Sandy.

Kiemelt kép: MTI / Földi Imre

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.