Szórakozás

Oszter Sándor magántavakat ásat a birtokán, de a helyiek háborognak

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, hatalmas földmunkák kezdődtek meg néhány héttel ezelőtt Diósjenőn. Oszter Sándor ugyanis több tavat is ásat birtokán. A fát kivágását és a helyi patak elvezetését – ami veszélyezteti a már meglévő halastavat – azonban nem nézik jó szemmel a helyiek.

Oszter Sándor privát tava miatt eltűnhet egy természetes tó a Börzsönyben
Kérdés az is, hogy Oszternek miből futotta egy több százmilliós vadászkastélyra.

A helyi horgászok szerint a földmunkákkal az a gond, hogy a patak, ami majd feltölti az impozáns méretű medreket, egy halastótól veszi el a vizet. A Börzsöny egyik ékkövének számító, már létező természetes Je­nő-tóban jelenleg 6-700 millió forint értékű a halállomány. Így a helyi horgászegyesületnél sokkot kaptak, amikor egy hónapja tudomást szereztek az építkezésről.

Ráadásul a helyi horgászegyesület elnöke, Botlik István szerint, az egész építkezés, illetve az, hogy Oszter egyáltalán hozzájuthatott a földbirtokhoz, annak köszönhető, hogy az önkormányzat patakból árokká minősítette a folyóvizet.

Patakként a területet nem lehetett volna eladni, hiszen minden édesvíz állami tulajdon. Az átminősítést követően Oszter Sándor beadta a kérelmét a telek megvásárlására, amit a patak keresztülszel. Később pedig bérbe adta a területet egy alapítványnak. A hivatalos dokumentumok szerint azonban most mégsem az alapítvány, hanem Oszter építkezik ott

– mondta a Borsnak a horgász.

Nyitókép: RTL Klub/StoryExtra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik