Szórakozás

Gáspár Győző feljelentést tett hivatali visszaélés miatt – videó

Kedden délután ügyvédjével, dr. Szilágyi Rolanddal együtt sajtótájékoztatót tartott Gáspár Győző, ahol bejelentette: ismeretlen tettes ellen feljelentést tett hivatali visszaélés és minősített adattal való visszaélés bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Gáspár azután döntött így, hogy állítása szerint több alkalommal a médiából értesült olyan információkról, amelyeket szerinte a hivatalos szervek szivárogtattak ki. Legutóbb például kiderült, hogy állítólag lehallgatták, és telefonbeszélgetéseinek részletei kerülhettek ki a sajtónak.

Gáspár Győző a 24.hu-nak elmondta: az elmúlt hónapokban úgy tapasztalta, nincs igazságszolgáltatás Magyarországon. Kiemelte, hogy hiába tett meg minden tőle telhetőt – még Orbán Viktornak is írt levelet -, senki nem hallgatta meg őt, pedig állítja: ártatlan.

Gáspár ügyvédjét arról is megkérdeztük, hogy mi a legrosszabb, ami a showmanre várhat. A szakember úgy véli, Győzike nem fog börtönbe kerülni.

Hogy jutottunk el idáig?

Április közepén jött a hír, hogy Gáspárt 50 millió forintos költségvetési csalással gyanúsítják. A házkutatás során (ami után 30 ezer forintot hagytak a családnál) készpénzt, illetve aranyékszereket is lefoglaltak, az esetről pedig videó is készült.

50 milliós csalás: videón a házkutatás Győzikééknél
A gyanú szerint az áfaszabályok kijátszásával, strómanok bevonásával cégről cégre értékesítettek drága autókat.

Gáspár végig cáfolta bűnösségét, és azt állította: karaktergyilkosság áldozata lett. Júniusban az adóhatóság újra vizsgálódni kezdett, a hónap közepén pedig közel 200 millió forintot vittek el a széfjeikből. A showman már Áderhez és Orbánhoz is fordult kétségbeesésében, két hete pedig arról írtunk, már a tandíjat sem tudják kifizetni. Július végén a Story arról írt, Gáspárt régóta lehallgatják és mivel ismerőseivel is megbeszélte a pénzügyeit, könnyű dolguk volt a hatóságoknak.

Fejléckép: Facebook/Gáspár Győző

Olvasói sztorik