Szórakozás

Schobert: lázban ég az ország, hogy kifőzik vagy nem főzik ki a tésztát

Schobertnek ismét magyarázkodnia kell, ráadásul pont a nyaralása közben. 5 napra utazott barátokkal és Rubint Rékával Olaszországba, és büszkén mutogatta, hogy az egyik helyi étterem kifőzte a tésztáját. Aztán az étterem cáfolta, hogy kifőzték volna az Update-tésztát, majd Schobert sajtófőnökétől megtudtuk, hogy 12 tanú van rá, hogy kifőzték a tésztát. Csak a helyi Nébih miatt nem vállalta az étterem, hogy kifőzték a tésztát. Ha ennyi magyarázat nem lenne elég, Schobert Norbert egy élő Facebook-videóban mondta el, mi történt a tésztájával, elvégre lázban ég az ország.

Nem hittem volna, hogy ezt be kell bizonyítani Magyarországon.

– majd hozzátette, hogy a pincérnek annyira ízlett, hogy egy csomaggal is kért.

Az pedig, hogy saját gyártású tésztával mászkál nem meglepő, már megszokták, hogy viszi magával a panírt a száraz tésztájával együtt. Sőt, az édesítőszer sem ritka a zsebében. Jól jön, ha inna egy koktélt.

Nem akarok pókhassal és lógó csöccsel hazamenni.

– mondta.


Ráadásul beszólt az étterem válaszát lehozó Indexes újságírónak is, hogy egy Simicska-dicséret után lehet menni az edzőterembe.

Este folytatás, videót ígér a ma esti tésztafőzés kísérletéről. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik