Szórakozás

A P.Mobil frontembere: Eltiltottak az italtól, de sosem voltam ipari alkoholista

Még 2014-ben derült ki, hogy Schuster Lóri rákos. Az azóta eltelt időben öt műtéteten is átesett, eltávolították a mája felét és kemoterápiát is kapott. Ma azonban már jól érzi magát és az orvosai elmondása alapján, akár teljesen regenerálódhat is.

Schuster Lóri túl van az ötödik műtétjén is
A botránykönyvvel előrukkoló P.Mobilos már otthon lábadozik.

A májamra azt mondták az orvosok, hogy másfél-két év múlva visszanő, miután a felét kiszedték

– kezdte a Blikknek a P.Mobil frontembere.

Szinte semmit nem változtattam az életmódomon. Azon kívül, hogy összevissza vagdostak, rettenetesen lefogytam és jártam a kemoterápiá­ra, nem történt komoly változás az életemben. A kórházi ágyamban sem tétlenkedtem: az új cd anyagait írtam meg a bulikat szerveztem, és egy pillanatra sem álltam meg. Kétszer is rezgett a léc, de most itt vagyok, élek és jól érzem magam. Szeretek élni, na!

Egy dolog van, amiben változtatnia kellett Schusternak.

Eltiltottak ugyan az italtól, de sosem voltam ipari alkoholista, így ez sem jelent gondot! Nem tagadom, hogy szerettem a jó magyar gyümölcspálinkát meg a sört, de hát ez van!

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik