Szórakozás

Justin Bieber megvilágosodott, és csak egy lépésre van Tom Cruise-tól

Már egy napja tudjuk, hogy Justin Bieber lemondta a Purpose turnéjának hátralévő 14 állomását. Nyilatkozatában előre nem látható körülményekre hivatkozott, és hangsúlyozta, hogy nem szeret csalódást okozni a rajongóinak. A hírrel nagyjából egy időben derült ki, hogy valószínűleg Bieber visszalépéséhez új vallási meggyőződésének van köze. A TMZ szerint egyenesen az Hillsong egyház egyik karizmatikus vezetője, Chris Lentz vette rá Biebert a döntésre. Jővőbeli zenei karrierjét is megkérdőjelezték.

Egy másik forrásuk viszont azt mondta a lapnak, hogy nem Lentz javasolta.

Az egyház nem mondta Justinnak, hogy fejezze be a turnéját. Saját maga döntött így, önvizsgálatot tart, és átgondolja, hogy milyen úton kell továbbhaladnia.

Bieber egyelőre nem nyilatkozott, mi az igazság, de az tény, hogy többször látták az egyház egyik vezető lelkészével, Lentz-cal jó kapcsolatot ápolnak.

Mi az a Hillsong?

Mivel nálunk nem valószínű, hogy túl sok Hillsong-hívő él, nem is tudunk sokat arról, hogy pontosan milyen egyházról van szó. A Hillsong egyházat kezdetben Hills Christian Life Centre-nek hívták, később vették fel a közismertebb nevüket, a Hillsongot. Egy házaspár Brian és Bobby Houston alapították az egyházat még 1983-ban Ausztráliában. Brian Houston apja, Frank Houston szintén lelkész volt, és róla annyit érdemes tudni, hogy gyerekeket molesztált. Az ügyet a felesége jelentette, majd Houston később elismerte tettét, 2000-ben vissza is vonult lelkészi hivatásából.

A Hillsong egyház nevét a dalaikról kapta, a Wikipédiájuk szerint hitvallásuk az evangálikusok és a pünkösdisták tanításain alapszanak. Az oldal több ködös pénzügyi tranzakciót is említett, ezen kívül egy volt tag úgy számolt be a közösségről, mint toxikus keresztényekről.

A TMZ egyenesen úgy fogalmazott, hogy az egyik forrásuk szerint

Justin Bieber jó úton halad, hogy ő legyen saját egyháza külön bejáratú Tom Cruise-a. 

Az énekes eddig nyilatkozatai alapján az elmúlt évekeit visszanézve igyekszik megtalálni a hitét, és ellátogatott a Sydney-ben tartott Hillsong konferenciára. Carl Lentz-cal láthatóan megtalálták a közös hangot, az egyik videóban még ugyanolyan szemüvegük is van. Bieber azt mondja, hogy hite erősebb, mint valaha, és egyre erősödik.

Bieber eddig

Mentségére legyen szólva, hogy pofátlanul fiatalon futott be, de dobálta már a szomszédját tojással, és tartott majmot is. A tojásos incidenc még 2014-ben történt, a szomszédja pedig egyből feljelentette, Biebert 5 nap közmunkára, két év próbaidőre és 80 ezer dollár, azaz kicsivel több mint 21 millió forint bírság megfizetésére kötelezték.

Egy másik alkalommal azt kellett megtanulnia, hogy a majmok nem hobbiállatok, és az sem jó ötlet, ha Anna Frank amszterdami házának vednégkönyvébe annyit ír, hogy

reméli, hogy Belieber (Bieber rajongóinak beceneve) lett volna.

A maja romoknál sem viselkedett normálisan, és borogatott már székeket is. Hogy a hite megtalálása egy új hóbort vagy komolyan gondolja, az majd kiderül, mindenesetre nagy elhatározás vagy nyomás kellhetett ahhoz, hogy lemondja a turnéja hátralévő állomásait.

Fotó: Miami Beach Police Department via Getty Images

(Borítókép: Dimitrios Kambouris / Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik