Szórakozás

Bódi Sylvi egy éve letette az alkoholt

A modell furcsa vallomást osztott meg közösségi oldalán. Kiderült, hogy Bódi Sylvi már közel egy éve egyetlen korty alkoholt sem fogyasztott, amin maga is meglepődik. Mint részletezi, nem voltak problémái az lakoholfogyasztással, egyszerűen a teste döntött úgy, hogy már nem kér belőle.

Meztelen fotót posztolt puritán fürdéséről Bódi Sylvi
A modell így akarja megmutatni, hogy nem annyira irigylésre méltó az élete.

Szeptemberben lesz 1 éve, hogy nem ittam egy korty alkoholt sem. Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem terveztem így, nem vettem a fejembe, hogy antialkoholista leszek. Nagy ivó sosem voltam, de a jó borokat kimondottan szerettem. Eleinte én sem értettem saját magamat, de nem akartam ezt túlgondolkodni, csak mentem azzal, amit akkor éreztem, azaz hallgattam a testemre. Az meg nem kívánta. Egyre jobban éreztem, hogy nem igazán kell nekem az alkoholnak sem az íze, sem a hatása

– írta egy posztban a celeb, aki régi szokása elhagyásának köszönhetően sok pozitív hatással szembesült.

Mellékhatásként számtalan elönyét élvezem. Sokkal jobban funkcionál a testem, az emésztésem, eltünt az alkoholt fogyasztó emberekre jellemzö puffadtság, de ami az összes közül a legnagyobb kedvencem az az, hogy egy sokkal tisztább érzékelésben van részem!!! Ez pedig egyszerüen csodás!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik