Szórakozás

Háromszor elvetélt, mielőtt teherbe esett Niki Belucci

Niki Belucci pénteken az Instagram-oldalán jelentette be, hogy babát vár.

Mint kiderült, a szexi lemezlovas háromszor vetélt el, mielőtt rettegve megérkezett a klinikára a negyedik lombikbébi beültetésére.

“Öt és fél éve vagyunk együtt a párommal, szinte a kapcsolatunk legelejétől próbálkoztunk, szerettünk volna babát. Két-három évig azonban nem történt semmi, amikor számos egészségügyi vizsgálat után kiderült, mesterséges megtermékenyítésre lesz szükség. Inszeminációval kezdtünk, de csak azt értük el vele, hogy cisztám is lett. Aztán jött az első lombik két és fél éve. (…) Arra senki nem tudott felkészíteni, milyen elveszíteni egy, aztán még egy és még egy babát. Harmincnégy éves vagyok, a környezetemben sok barátnőm szült ez idő alatt. Természetesen örültem a boldogságuknak, de belül mélyen mindig belehaltam egy kicsit. Mindig mondták, ne akarjam görcsösen, és akkor majd jön – ölni tudtam volna ezért a mondatért, a napnak sem mondja senki, hogy ne süssön”

– mondta a Borsnak Belucci, aki bízik abban, hogy ezúttal minden a legnagyobb rendben lesz.

“Most is rettegek, hogy valami baj lesz, de már nagyon tudok örülni is. Igaz, veszélyeztetett terhes vagyok és sok gyógyszert is szedek, de ha minden rendben lesz, akkor az bármilyen fájdalmat megér! Az első három hónapban nagyon rosszul voltam, sokat émelyegtem, és egy hete azt hittem, megint elvetéltem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik