Szórakozás

Nagy Ervin szerint nagyobb sikert nem lehet ebben az országban elérni

A Kincsem című filmet már több mint 400 ezren látták, a Blaskovich Ernő karakterét megformáló színész pedig a hétvégi Derby és Kincsem Filmfesztiválon is fürdött a népszerűségben. Nagy Ervin a Borsnak elmondta, úgy érzi, ez az igazi fizetség egy színésznek.

“Van ebben az egészben valami Bradt Pittes vagy világsztár-hangulatú. Amikor először kijöttem az évadnyitó futamra, nem hittem el. Akkor két hete volt a mozikban a film, és már akkor is le kellett állítani az autogramosztást egy idő után, pedig még kígyózott a sor. Egy ekkora siker után én már boldog színészként halok meg. Ebben az országban nem lehet nagyobb sikert elérni, és ezt nem nagyképűségből mondom” – fejtegette a színész, aki elárulta azt is, bár az időpont most nem éppen a legalkalmasabb, később mindenképpen szeretnének családot színésznő párjával, Borbély Alexandrával közösen.

Nagy Ervin a válásáról: Nem korrekt módon jöttem el otthonról
A színész először beszélt arról, hogy Borbély Alexandrával már korábban egymásba szerettek. Videó.

 

Az a felsőfoka az emberi együttélésnek, ha családban történik, és van két-három gyerek, akik boldogan nőnek fel. Úgy gondolok a családra, mint az elérhető legjobb eredményre, és nem adom fel. Nem gondolom, hogy nekem nem ment az a műfaj. Megpróbálom még egyszer, és valószínűleg ez már életem végéig fog tartani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik