Szórakozás

Utoljára láthatta a közönség Vári Évát a Játékszínben

24.hu
24.hu

2017. 07. 01. 12:43

Június 30-án, A hölgy fecseg és nyomoz című krimi-komédiában láthatta utoljára Vári Évát a közönség a Játékszínben. Az Kossuth-díjas színésznő főszereplésével 2013-as bemutatója óta töretlen sikerrel játszották a darabot, amely tegnap este, a 105. előadás után lekerült a műsorról.

A színpadi köszönetnyilvánítás után Bank Tamás igazgató kiemelte:

“Vári Éva jelenléte fontos tényező marad a Játékszín életében. Az ország egyik legjobb színésznője színházunk újranyitásakor letette mellettünk a voksát, bizalmat szavazott nekünk, hozta a tudását, a nevét adta ehhez a szériához, amiért köszönettel tartozunk.”

Jóval több, mint 150 szerep, közel kétszáz bemutató, számos film és szakmai díj – ez Vári Éva eddigi pályafutásának mérlege. Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, de elsősorban kiváló tehetségű előadó. Drámai erejét, komikai színeit és muzikalitását egyformán elemi erővel, mégis könnyeden képes átadni. 1958-ban, Kaposvárott debütált, a következő, csaknem hat évtizedben pedig nemcsak a közönség rajongását nyerte el, de kivívta a színházi szakma egyöntetű elismerését, tiszteletét is. 1963-tól 1992-ig a Pécsi Nemzeti Színház társulatát erősítette, majd már tapasztalt színésznőként a fővárosba szerződött, és meghódította a pesti publikum szívét is.

Fotó: Ambrus Marcsi

A művész tavasztól sorban búcsúzott el azoktól a színházaktól, amelyekben játszott, mert döntést hozott: idén visszaköltözik Pécsre, ahol azonban még színpadra lép. A művésznő utolsó budapesti előadása után elmondta:

“Most lesz időm olyan dolgokkal foglalkozni, amik eddig a zsúfolt időbeosztásom miatt elmaradtak. Kiállításra, koncertre járni, végigolvasni egy könyvet és nem fáradtan félbehagyni – egyszerűen szólva: élvezni az életet!”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.