Szórakozás

Az elhunyt Nagy György családja nem kér az MTVA segítségéből

A rákkal küzdő televíziós néhány napja hunyt el, amit felesége jelentett be. Nagy György ugyan évek óta harcolt a betegségével, amitől már egyre gyengébb volt, mégis tervezett és készült a jövőre. Felesége, lánya és unokái miatt a hosszú életben bízott.

Nagy György egy hosszabb életre rendezkedett be
Barátait, kollégáit letaglózta a halálhíre.

Annak ellenére is, hogy az MTVA idén februárban méltatlan körülmények között vált meg tőle, 45 év munkaviszony után. A nyugdíjazás állítólag közös megbeszélés alapján született meg, de Nagy elárulta, hogy “Enyhe rásegítéssel küldték” el.

Így érthető az is, hogy a család nem kér a köztévé segítségéből, hiába közölték nyilatkozatukban, hogy saját halottjukként tekintenek Nagy Györgyre.

A temetést a család szervezi, mi gondoskodunk a méltó szertartásról, nem kívánjuk, hogy az MTVA saját halottjának tekintse az elhunytat

– nyilatkozta a Blikknek a tévés lánya, Székely-Nagy Katalin, aki édesapja elvesztéséről nem akart beszélni, de azt elmondta, hogy a temetés nyilvános lesz, így bárki leróhatja majd a tiszteletét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik