Szórakozás

Nagy György egy hosszabb életre rendezkedett be

A 64 éves televíziós kedd délelőtt hunyt el, amiről felesége, Székely Katalin értesítetett a nyilvánosságot.

Nagy Györgynél még 2013 januárjában diagnosztizáltak gyomorrákot, ami után komoly műtét és kezelések következtek. A tévés, akinek nevéhez olyan műsorok fűződtek, mint az Ablak, a Főtér, vagy a Hol-mi? harcolt a betegséggel és mindvégig bizakodó volt. Még annak ellenére is, hogy a köztévé idén februárban, méltatlanul elküldte őt 45 év munkaviszony után.

A Story idei, Televíziós személyiség Érték Díját is elnyerő riporter állítólag közös megegyezéssel vált el az MTVA-tól, de Nagy elmondta, hogy valójában kis rásegítéssel ment nyugdíjba, ugyanis megkérték, hogy távozzon. De ekkor sem keseredett el. Néhány hónapja még így nyilatkozott:

Amióta nyugdíjas vagyok, háromszor annyit dolgozom. A Ridikül műsornak van egy Kultúrhistóriák című rovata, ahova hetente írok, dolgozom a következő történelmi regényemen, és ismét bekerült az életembe a rock. Régen a Viktória rockegyüttesben játszottam, újra megtaláltuk egymást a srácokkal, nevünk nincs, de zenélünk.

Ugyanekkor azt is elmondta, hogy hosszútávra tervez:

Remekül érzem magam, muszáj jó karban lennem, hisz dolgozom, számítanak rám. A feleségem, a lányom és a két unokám miatt jól kell lennem. Meg kell gyógyulnom! Még van dolgom, hosszabb életre rendezkedtem be, harcolni fogok!

Nagy György halálának híre éppen ezért mindenkit letaglózott. Rózsa Györgyöt megrázta a tragédia, mert bízott barátja felépülésében, Radványi Dorottya – akivel Nagy hosszú ideig dolgozott a Hogy volt? című műsoron – pedig nem is sejtette, hogy ilyen nagy a baj.

Nem tudtam, hogy ennyire rosszul van. Mindig elbagatellizálta az állapotát, hihetetlen ereje és életkedve volt, soha nem panaszkodott. Az sem okozott neki gondot, hogy a lányához kivezessen Franciaországba. A feleségével is nagy szimbiózusban éltek. Egy test, egy lélek voltak. Nem tudok mást mondani, nagyon jó ember volt

– mondta a Borsnak a tévés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik