Szórakozás

Johnny Depp menedzsmentje tudhatott arról, hogy bántalmazta volt feleségét

A People szerzett meg egy bírósági dokumentumot, amiben a színész menedzsmentje utal rá, hogy Depp fizikailag bántalmazta volt feleségét, Amber Heardöt, egyszer meg is rúgta. Heard még tavaly májusban nyújtotta be a válókeresetet 15 hónapnyi házasság után, és Deppet családon belüli erőszakkal vádolta. Távoltartási végzést kért, amit meg is kapott, a színésznő állítása szerint a kapcsolatuk alatt rettegésben élt, Johnny Depp sokszor viselkedett agresszívan. A válás végül megegyezéssel ért véget,

Heard visszavonta az erőszak vádját, és mintegy 7 millió dollárt (~1,937 milliárd forint) kapott Depptől, amit teljes egészében jótékony célra ajánlott fel. 

A válás már majdnem egy éve, tavaly augusztusban lezárult, a People viszont most tett közzé egy olyan dokumentumot, amit Depp képviseletének nyilatkozata alapján írhattak.

(Joel Mandel, az egyik menedzsere – a szerk.) megtudta, hogy Depp kifejezetten erőszakos volt, és néha fizikailag bántalmazta Heardöt, miután beszélt a ház több alkalmazottjával és a biztonságiakkal.

Ezen kívül egy olyan esetre is kitért a dokumentum, miszerint Depp 2014-ben egy durva vita során megrúghatta Amber Heard színésznőt.

(Borítókép: Jason Merritt/Getty Images for Art of Elysium/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik