Szórakozás

A Kozmix zenésze Kozsóról: Nem megbízható, emberileg elviselhetetlen

Kozsó 2016 tavaszán keveredett közműlopás gyanújába belvárosi teáháza miatt, idén februárban pedig vádat is emeltek ellene. Habár az énekes vállalkozása akkor éppen édesapja nevén volt, ha beigazolódik a gyanú, akkor Kozsó akár három év börtönt is kaphat, amiért több milliós kárt okozott a közműveknek azzal, hogy 2013 óta lopta az áramot és a vizet.

Három évet is kaphat Kozso
Az énekes teázójában a villanyórát átállították és 2013 augusztusától lopott árammal üzemeltek.

A problémás üzletet tavaly augusztusban a Kozmix együttes billentyűse, Hozsó és annak üzlettársa vették át. Milliókat öltek bele, de Hozsó végül mégis feladta. Azt állítja, Kozsóval képtelenség voltt együttműködni.

Fél évig vittem együtt a helyet Kozsóval, akinek papíron semmi köze nem volt a helyhez, mások kezében volt, mégis mindent vele kellett egyeztetni. Folyamatos viták, nézeteltérések voltak, egyszerűen idegileg nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, hogy a nyugalmam és az egészségem fontosabb, mint a teaház, úgyhogy kiszálltam az egészből

– kezdte a Blikknek Hozsó.

Amikor hívtam Kozsót telefonon, hogy mégis mi van, vagy nem vette fel, vagy nem mondott semmit. Ez jellemző volt rá. Ha megbeszéltünk valamit, hogy mi történjen, két perc múlva már mást akart, variált állandóan és ez egy nap alatt ezerszer megváltozott. Nem lehetett rá számítani, nem volt megbízható. Nem akarom bántani, de azt gondolom, hogy ő emberileg elviselhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy sosem lehetett tudni, hogy kinek a nevén van a teaház, idegőrlő volt. Többet nem szeretnék mondani, mert az üzlettársam még mindig perben áll Kozsóval. Úgy gondolom, hogy akármi is történt, Kozsó hibája, hogy ekkora adóssága volt a helynek, ahogy az is, hogy lopással vádolták meg a teaházat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik