Szórakozás

Sarka Kata cáfol: Butaság, hogy bunda lett volna

Vasárnap a Magyarország Szépe választáson Koroknyai Virág fejére került a korona. Az idei Miss Wold Hungary már otthonosan mozgott a versenyen, hiszen nem először indult.

Egyesek szerint azonban nem csak ez volt az előnye, hiszen közösségi médiás posztjai szerint jó kapcsolatot ápol a verseny egyik tulajdonosával és szervezőjével, Sarka Katával. Volt barátja pedig a zsűriben foglalt helyet.

Sarka szerint azonban nem volt bunda. Sőt!

“Butaság, hogy bunda lett volna, egy szó sem igaz azokból a pletykákból, amik erről megjelentek az interneten. Virág nem barátnőm, mint ahogy a korábbi győztesek sem voltak azok. Tényleg szerepelünk közös képeken, ám ezek jóval korábban készültek, Virág ugyanis két éve már jelentkezett a szépségversenyre és az akkori nyereménye az volt, hogy részt vehetett azon a divatbemutatón, amin én is. Akkor fotóztak le minket. Az sem állja meg a helyét, hogy a barátja ült a zsűriben. Virág és Rocco évekkel ezelőtt valóban együtt jártak, de már régen nincsenek együtt. Azóta a fiúnak új párja van. Szóval inkább hátrány, mint előny az, ha a valakit az exe zsűriz”

– mondta a Borsnak Sarka Kata, aki egyébként úgy gondolja, hogy Virág személyében minden szempontból feddhetetlen előéletű lány fejére került a korona.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik