Szórakozás

Nicole Kidman 50: a színésznő, akit a válás mentett meg

Nicole Kidman nem akar nagy felhajtást, korábban azt nyilatkozta, hogy szűk családi körben akarja tölteni az 50. születésnapját. Persze relatíve szűk, a négy gyerekével, a férjével, a testvérével és a hat gyerekével ünnepelnek.

Csak a családomra van szükségem. Ha ők körülöttem vannak, én boldog vagyok.

– mondta a színésznő.

Fotó: AFP / Loic Venance

Nem kell órási buli a kerek évszámhoz. Pedig ha valamikor, akkor Kidman most ünnepelhetné magát, hiszen alig járunk 2017. felénél, de kijelenthetjük, ez Nicole Kidman éve volt. Az HBO minisorozatában, a Hatalmas kis hazugságokban újra eszünkbe juttatta, hogy mennyire zseniális színésznő. Aztán jött a Cannes-i Filmfesztivál, ahol nem kevesebb mint négy filmjét mutatták be.

Általában teljesen hülyeség az összes mi lenne, ha… kezdetű mondat, de Nicole Kidman esetében kikerülhetetlen. 16 évvel a válása után is felmerül a kérdés, hogy

mi lett volna, ha Tom Cruise-zal marad? 

Könnyen meglehet, hogy nem emlékeznénk meg több cikkel is a színésznő 50. születésnapjáról. Talán még Hollywood is elfelejtené a dátumot.

Kidman 1967-ben született Hawaii szigetén, Honoluluban, de 4 éves korában a családjával visszatértek Ausztráliába, Sydney-be. Apja pszichológusként, anyja ápolónőként dolgozott. Katolikus nevelést kapott, nem kényeztették el, a Vanity Fair 15 évvel ezelőtti riportjából kiderül, hogy Kidman mindig is kívülállónak érezte magát. Jóval magasabbra nőtt a kortársainál (180 centiméter), és a fehér bőre miatt sem volt éppen az a tengerparti gyerek. Más bőrébe akart bújni, nem olyan életet élt, amire vágyott. Gyakran vizionálta, hogy egyszer más testben, más emberként ébred fel.

Az egyik legélénkebb emlékem gyerekként, hogy ülök a szobámban, és nevetést hallok a szomszédból. Volt egy medencéjük, és hallottam, ahogy nevetgélnek, játszanak. Emlékszem, hogy kirekesztettnek éreztem magam, és csak ültem a szobámban.

Nicole Kidman és Sam Neill a Halálos Nyugalom c. filmben.

Nem mondta ki, de talán a színészettel döntött a másik énje mellett. 12 éves korától járt drámaszakkörbe, és hamar Hollywoodban találta magát. Nem óriási szerepekkel kezdte, de a Halálos Nyugalomhoz hasonló filmekkel elérte, hogy még Tom Cruise is felfigyeljen rá. A Mint a villám castingján Cruise jött, Kidman pedig első látásra beleszeretett.

Emlékszem, hogy annyira ideges voltam, és akkor megláttam Tom Cruise-t, ahogy felhajt a Porsche-jával. Kiszállt az autóból, az ajtóhoz sétált, nekem meg leesett az állam.

Megszűnt minden Kidman számára, ami addig fontos volt. Cruise számított, ő nem, maximum a hátteret adta. Többször elmesélte, hogy minden nyilvános eseményen ő Mrs. Cruise volt. Nem Kidmanként ment az Oscar-gálára, hanem hogy a férjét támogassa.

Nem csak a kisebbségi komplexus beszélt belőle, Cruise ünnepelt sztár volt, amikor Kidman tapogatózott Hollywoodban. A színész olyan filmeken volt túl, mint a Top Gun vagy a Koktél. Nicole Kidman sose gondolta volna, hogy bármi történhet közöttük, és ha, igen, akkor a házasság marad el. Tom Cruise 1990-ben vált el Mimi Rogers színésznőtől, aki egyébként megismertette a szcientológiát a színésszel. A kapcsolatuknak 1989-ben ért véget, de hivatalosan csak akkor váltak el, amikor Cruise összeházasodott Kidmannel.

Szó szerint levett a lábamról. Őrülten, szenvedélyesen szerelmes voltam. És ahogy az lenni szokott, amikor az ember szerelembe esik, az összes tervemmel úgy voltam, hogy ‘felejtsd el!’ Teljesen felemésztett. Szinte kétségbeesetten akartam tőle gyereket, nem érdekelt, hogy házasok vagyunk-e vagy sem.

Fotó: AFP / Vince Bucci

Aztán csak összeházasodtak 1990-ben, Kidman pedig alárendelte magát a kapcsolatnak. Két közös gyereket fogadtak örökbe, Cruise karrierje ívelt szépen felfele, amíg a színésznő úgy érezte, hogy saját jogon nem érdemli meg, hogy elmenjen a gálákra. Meggyőződése volt, hogy neki azzal kell támogatnia a férjét, hogy felvesz egy estélyit, és megmutatja magát. De az nem jár, hogy meg is hallgassák.

Intenzív és szenvedélyes kapcsolat volt az övék, nem bírták elengedni egymást, miközben Kidman főnöke a haját tépte. A Billy Bathgate rendezője, Robert Benton csak foghatta a fejét, amikor a főszereplője egy forgatási nap helyett elment ejtőernyőzni, vagy Cruise motorjával korzózni. Kidman mindent akart, karriert, családot, stabil házasságot. Egy interjúban elmesélte, hogy anyja egyszer azt mondta neki, bárcsak ne született volna gyereke. Komoly, orvosi karriert építhetett volna, és Kidman is valami hasonlóra vágyott, hogy neki minden sikerüljön. 1995-ben a Majd megdöglik érte című film hozta meg számára az áttörést, ahol Casey Affleckkel, Joaquin Phoenixszel és Matt Dillonnal játszhatott együtt. Akarta a szerepet.

A rendező Gus Van Sant ráadásul pontosan emlékszik, hogyan esett végül Kidmanre a választás úgy, hogy előtte képben sem volt. Lehet, hogy nem Nicole Kidman stílusa, de kivételt tett, és felhívta Van Santot, hogy nem kell szépíteni, tudja, hogy nem ő az első a listán, de Suzanne Stone Maretto szerepére találták ki. Végül Meg Ryant, Patricia Arquette-et és Jennifer Jason Leigh-t kiütve a nyeregből megkapta a munkát. Csak pár évvel később hivatalosan 2001-ben esett szét a magánélete. Tom Cruise beadta a válókeresetet, szakított Kidmannel.

Az életem összeomlott, az emberek hirtelen elfordultak tőlem, merthogy ‘úristen, neki befellegzett!’

De éppen ellenkezőleg történt. Nicole Kidman előtt csak Cruise után nyílt ki a világ. Hogy most pontosan miért ment tönkre a házasságuk, azt nem tudjuk, bár a színésznő finoman ugyan, de utalt a szcientológia szíves közbenjárására. Tudta, hogy a férje szcientológus, tisztelte a vallását, de ő nem volt az. A többit már mindenki rakja össze, főleg, hogy Cruise harmadik házassága kapcsán is többször felmerült vallási meggyőződése.

Nicole Kidman a Dogville c. filmben.

Kidman összetört, de hamar talpra állt. Legalábbis szakmailag biztos. Otthagyta Hollywoodot egy időre, a Hideghegyet Romániában forgatta, a Dogville-t Svédországban. Ráadásul úgy is mondhatjuk, hogy Kidmanről a válása után derült ki, milyen tehetséges. 2002-ben, a szakítás utáni évben jelölték először Oscarra a Moulin Rouge-ért, amit a következő évben, Az órák című filmért meg is kapott. Stílusikon lett, és Hollywood egyik első számú színésznője, immár Tom Cruise nélkül.

Az újabb szerelem 2005-ben talált rá, mikor beleszeretett Keith Urban ausztráliai countryénekesbe. 2005 januárjában találkoztak egy Los Angeles-i eseményen, és már akkor eljegyezték egymást, amikor meg se jelentek együtt nyilvánosan.

Azt hiszem, két magányos ember pont akkor találkozott, amikor meg tudtak nyílni egymásnak. Riadtak és bátrak voltunk egyszerre.

Fotó: AFP / Loic Venance

A házasságuk első szakasza nem alakult zökkenőmentesen, ugyanis az esküvőjük után nem sokkal Urban több hónapra elvonóra ment alkoholproblémái miatt. Kidman egy nagyon nehéz időszakként emlékszik vissza az időszakra, de sikerült túljutniuk a problémáikon. Két közös gyerekük született, és a legtöbb eseményen a mai napig nem tudják elengedni egymást.

Kidman pedig 50 éves korára Tom Cruise exfeleségéből Hollywood egyik legfontosabb színésznőjévé nőtte ki magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik