Szórakozás

Tahi Tóth László megszökött a kórházból és erőszakoskodott

24.hu
24.hu

2017. 06. 18. 16:51

Korábban a témában:

A színész év elején életmentő agyműtéten esett át, ami után még két hónapot töltött kórházban. Március óta már otthon lábadozik és egyre erősebb, aminek következtében a nyáron már a munkába is belevág. Tahi Tóth László ugyan még pihenéssel tervezte tölteni az elkövetkezendő hónapokat, mégis igent mondott a Spanyolul tudni kell című darab filmváltozatára.

Egy percig sem gondolkodtam, hogy elvállaljam-e a szerepet, hiszen jó barátom, Galambos Zoltán a rendező, és napról napra jobban is érzem magam. Júliusban kezdjük a forgatást. (…) Gyógyszereket nem szedek, arra kell törekednem, hogy újra erőre kapjak, egy előadást végigcsinálni komoly fizikai munka is. A szív is fizikai munkát végez, ezért oda kell figyelni rá, hogy edzésben legyen az ember

– nyilatkozta a Blikknek a színész, aki örül, hogy maga mögött tudhatja a nehéz hónapokat.

Budapest, 2014. január 8.
Tahi Tóth László színész a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 7-es stúdiójában, ahol munkásságáról beszélgetnek pályatársaival.
MTVA Fotó: Zih Zsolt
Tahi Tóth László az eutanáziát választaná, ha gyógyíthatatlan beteg lenne
Akkor fogalmazódott meg benne, hogy inkább gyorsan meghalna, minthogy a szerettei terhére legyen, amikor az édesanyját ápolta.

Tahi Tóth a Klubrádió szombati műsorában arról is mesélt, hogy miként élte meg a kórházban töltött időt. Kiderült, hogy többször is meg akart szökni és viselkedése erőszakossá vált. Minderről pedig a családja világosította fel, ő ugyanis nem emlékezett rá.

Borzasztó, hogy az emberben mennyi ember van. Megbolygatják egy picit az agyát és egész más ember lesz belőle, szóval hihetetlen. Hatszor akartam megszökni a kórházból és úgy kaptak el éjszaka kettőkor a rendőrök az utcán, hogy hova megyek pizsamában. Meg a biztonsági őrökkel ott összetűztem. Én nem vagyok egy verekedős, nagy fizikumú ember, de azt mondják, olyanokat csináltam, hogy hihetetlen.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CHULA VISTA, CA - SEPTEMBER 16:  Vocalist Chester Bennington performs on stage with Linkin Park at Sleep Train Amphitheatre on September 16, 2014 in Chula Vista, California.  (Photo by Daniel Knighton/FilmMagic)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.