Szórakozás

Miss World Hungary: Ezt a lányt választották a legszebbnek

Idén is lezajlott a Magyarország Szépe szépségversenye, amelynek tulajdonosai – Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília – mellett, további 14 zsűritag szavazott arról, hogy ki képviselhesse hazánkat a decemberben megrendezésre kerülő Miss World világversenyén, Kínában.

A több héten át tartó felkészítőtáborban még 20 lány versenyzett, a döntőt azonban már csak 16-an nyitották meg, aminek különböző fordulói – bikinis, népviseletes, estélyis, stb. – után összesen hat királynőjelöltet ejtettek ki. A maradék 10 lányt aztán lefelezték, majd kihirdették a két udvarhölgyet és azt este győztesét.

A tavalyi királynő, Gelencsér Tímea végül átadta a koronáját a

2017-es Miss World Hungary-nek: Koroknyai Virágnak.

A 20 éves lány egyébként már 2015-ben is bekerült a Miss World Hungary top5-ös mezőnyébe, de idén jobb helyezésre vágyott.

A második helyen Viczián Viktória végzett, míg a harmadik Pető Laura lett. A közönségszavazást szintén Viczián Viktória nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik