Szórakozás

Szabó Zsófi keményen helyretette Majkát, miután beszólt neki

Egyetlen bejegyzés elég volt Majkától, hogy kivágja a biztosítékot Szabó Zsófinál. A színész-műsorvezető az alábbi poszt miatt háborodott fel:

Hogy megértsük, miről is van szó, előbb egy kis háttér. Szabó Zsófi pár hónapja beszélt arról a nem kicsit kínos családi konfliktusról, mely szerint édesanyja egyáltalán nem örült annak, hogy roma származású férfihez fog feleségül menni.

Pálma asszony azóta már megbékélt a helyzettel, így nemrég közösen adtak interjút a Story magazinnak, amelyben az elmérgesedett viszonyuk részleteiről is beszámoltak. Zsófi anyukája ebben többi közt azt mondta, idézzük:

Hazudnék, ha azt mondanám, nem aggódom, ha belegondolok, hogy az unokáim félvérek lesznek, de ők már az én véreim is. És biztosan nagyon fogom őket szeretni.

Az interjút az NLCafé is szemlézte. Majka ezt a szemlét posztolta ki azzal, hogy nem érti, kollégája hogyan engedhette a cikk megjelenését. A diskurzusba pár ismert ember, például Csonka András is beszállt, aki szerint “mindez igen kellemetlen akusztikájú”.

Szabó Zsófi ezek után ragadott billentyűzetet, hogy hosszas felvezetés után kifejtse, a rapper miért is lépett át megjegyzésével egy határt, és miért is nincs igaza.

Apropója felháborodásomnak az, ha valaki félinformációk alapján igazságtalanul ítélkezik!!!

– írja Zsófi, aki szerint az édesanyjával pont amiatt vállalták fel az interjút, hogy rávilágítsanak a cigánysággal szembeni előítéletekre.

Legnagyobb bánatomra, ő is azok az emberek közé tartozott (hál’ istennek múlt időben), akik persze nem bántják a cigányokat, meg semmi baja velük, na de a családba már ne jöjjenek.

A színésznő úgy véli, ha Majka elolvasta volna a teljes beszélgetést, biztos, nem posztolt volna. Sőt, talán még kedvelné is.

Ne haragudj a kirohanásomért, én nem téged és azokat akartam bántani aki kommenteltek a posztod alá, hanem egyszerűen csak szívbemarkoló, hogy még “jót” sem tehet az ember. Hiába felvállaltuk a történetünk Édesanyámmal, ez is csak “rosszat” szült.

A teljes bejegyzést alább vagy itt olvashatják. Valóban tanulságos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik