Szórakozás

Lerch Istvánról a neje: Az idegsebészeten már 2 hónappal ez­előtt lemondtak róla

A V’ MotoRock zenésze január óta kórházban fekszik. Márciusban újabb agyvérzést kapott, néhány hete pedig még gyomorszonda segítségével táplálták, azóta átszállították egy speciális intézménybe. Nemrég felesége számolt be az állapotáról a Facebookon, aki elmondta, hogy a kórházban már rég lemondtak róla.

Lerch Istvánt átszállították egy speciális egészségügyi intézménybe
A zenész ezután jobb körülmények között folytathatja a felépülését.

Tüdőgyulladása van, ami az utóbbi napokban javult, gyenge, felkelni nem tud. Ellátása kitűnő, az ablaknál fekszik, fákat nézeget, húszpercenként ránéznek, orvos is ellenőrzi mindennap. Az idegsebészeten már két hónappal ez­előtt lemondtak róla. Hosszú még az út. Felesége, Enikő.

Lerch István közösségi oldalát jelenleg neje kezeli, a napokban egy megható állatos videót is posztolt, ám a rajongók egy része felháborodott ezen. Szerintük ez megtévesztő és azt a látszatot kelti, mintha a zenész már jól lenne. A feleség ezt sem hagyta szó nélkül és közölte: a továbbiakban semmit nem oszt meg férje állapotáról.

István több mint öt hónapja van kórházban, volt, amikor egy petákot sem adtak az életéért. Mutatok neki videókat, üzeneteket, de mivel nem tudja a telefont kezelni, ezért én nyomom meg a gombot helyette. Gondoltam, írok majd néhány sort róla is, de ha ilyen ellenséges üzenetek érkeznek, akkor nem teszem, és a továbbiakban sem fogok semmire válaszolni. Szép napot kívánok! A nej

– idézi a Bors Lerch feleségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik