Szórakozás

Szikora Róbert rendezettebbnek érezte a Kádár-rendszert

Nagyon lelkesen promózza a TV2 az 1956-os Emlékév záróeseményét, a szuperkoncertként reklámozott, Egy szabad országért elnevezésű eseményt. Június 16-án Sasvári Sándor és a Bakáts téri gyerekkórus közösen fogják elénekelni az Előre mind pesti srácok! című indulót a Lazio Roma szurkolóival, este pedig Szikora Róbert és az R-Go ad koncertet.

Szikorát Pachmann Péter kérdezte a szerda reggeli Mokkában, az interjú meglehetősen szokatlanul indult:

A gyors nyali után szóba került az is, hogyan élte meg a zenész a Kádár-korszakot és a rendszerváltást. Érdekes módon Szikora arról beszélt, nem lett volna értelme zenészeket beszervezni III/III-as ügynöknek, mindenesetre úgy tűnik, némi nosztalgiával emlékszik vissza a rendszerváltás előtti időkre.

Som Lajos III/III-as ügynök volt
A Piramis együttes alapítója beszervezésének körülményeiről vallott.

Akkor valahogy rendezettebbnek éreztük a rendszert. Tudtuk, hogy ki kivel van, tudtuk, hogy nem lehet semmit se mondani, zenélni kell, és ha tudsz valami nagyot mondani, akkor ott vagy, és akkor elismernek.

Szikora azt is felidézte, hogy a zenekaroknak vizsgázniuk kellett ahhoz, hogy felléphessenek, ezt a gyakorlatot a csikidám királya mókásnak nevezte, majd gyorsan áttért a hazai média helyzetére:

Most megvan minden lehetőség, de miután annyi médium van, és hiába vagy az egyik helyen, a többin meg nem látnak. Akkor megvolt az az egy-két tévécsatorna (…), ha abban benne voltál, akkor látott mindenki.

A szuperkoncertről úgy nyilatkozott, ezen részt venni számára megtiszteltetés,

nyilván nem egy akutálpolitikai esemény,

de azért mégis egy majdnemhogy nemzeti ünnep.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik