Szórakozás

Szögeczki Ági három év után végre szóba állt egy férfival

Az elmúlt évben 49 kilóra fogyott celeb végre engedélyt adott magának arra, hogy saját magánéletére is fordítson időt. Ágica eddig egyedülálló anyaként nevelte kisfiát, emiatt pedig nem is szeretett volna ismerkedni, de ez most megváltozott, aminek családja is örül.

Ágica (ágica, )
Ágica soha többé nem kezd olyan férfival, aki nem magyar állampolgár
A celeb már nagyon megbánta, hogy olasz férfival kezdett.

Három évig férfi nélkül éltem. Egyszerűen úgy voltam vele, hogy nem fogom azért otthagyni a fiamat, hogy felöltözzek, és elmenjek valakivel vacsorázni két órára. Hi­szen mi lenne, ha ak­kor szólalna meg, akkor indulna el, akkor nőne ki a foga… És ezekről én nem szerettem volna lemaradni. Ebben a három év­ben Patrik engem nem is láthatott más férfival, még puszit adni sem. Tudatosan. A vége felé azon­ban már rámszólt a családom, térjek észhez

– mesélte a Borsnak a reality szereplő, aki nem adta be könnyen a derekát új szerelmének.

Egy hónapig leveleztünk, utána adtam csak telefonszámot. Aztán egyszer megunta a tempót, és közölte, mondjam meg, hol vagyok, most azonnal odajön. Szakadt az eső, úgy jött le Miskolcra, és elvitt vacsorázni. Azóta együtt is vagyunk. Ő egy olyan férfi, aki nem akar megváltoztatni, mellette kérés nélkül változom. Sosem láttam még idegesnek, mérgesnek, és rám is átragad a nyugodt természete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik