Szórakozás

Benkő László hetek óta vár a biztos diagnózisra

Az Omega 74. születésnapját ünneplő billentyűse unja a türelemjátékot, szeretné végre megtudni az eredményeit – derül ki a Blikk cikkéből. Benkő László ugyanis hetek óta bizonytalanságban él azzal kapcsolatban, hogy a testében talált foltok milyen elváltozást is jelentenek.

Benkő László: A színpadon soha nem leszek beteg
A 73 éves zenész még mindig nem tud biztosat állapotáról.

 

“Remélem, kellemes meglepetés lesz, ha valóban a születésnapomon értesítenének, de bevallom, lesújtó eredményre nem is számítok. A főorvos szó szerint azt mondta, hogy biztosan még nem állíthatja, de a foltok alakja és elhelyezkedése alapján feltételezni lehet, hogy jóindulatú az elváltozás. Nem adom fel, nem török meg, de már nagyon elegem van. Lassan négy hete tart ez a türelemjáték, én legalábbis annak érzem, de megértem, hogy a bizonyossághoz idő kell. Úgy volt, hogy múlt hét szerdán már lesz eredmény, aztán pénteket ígértek, és most, egy héttel később még mindig nincs a kezemben az ítélet” – mondta el a lapnak Benkő, aki továbbra is minden pillanatot kiélvezve szeretné élni az életét, így koncertet, fellépést esze ágában sincs lemondani a betegség miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik