Szórakozás

Lagzi Lajcsi hamarosan bíróság elé áll

24.hu
24.hu

2017. 06. 01. 07:21

Feleségének is meg kell jelennie a tárgyaláson.
Korábban a témában:

Újabb szakaszba lépett Galambos Lajos áramlopási ügye. Januárban vádat emeltek ellene: az ügyészség szerint Lagzi Lajcsi 1993 és 1999 között egyedül, majd 2000-től a másodrendű vádlottal, felségével, Boglárkával szabálytalanul áramot, vizet és gázt vételezett mocsai ingatlanaiban, illegális bekötések segítségével. Most azonban már bíróság előtt folytatódik a dolog.

Lajcsi felesége: Tudom, miért kerültem rács mögé
Galambos Boglárka úgy véli, vele akarják megtörni a férjét, aki így sem fogja feladni a küzdelmet.

Készülünk a tárgyalásra, és várom, hogy végre tisztázhassam magam. Végre független és pártatlan fórum elé került az ügy, és nem egy általunk ismeretlen koncepció alapján folyik az eljárás, mint az ügyészségi és rendőrségi szakaszban. Nem akarok kabátlopási ügybe keveredni, mégis magyarázkodnom kell. Sosem loptam senkitől semmit, vizet sem, gázt sem és áramot sem. Ennek ellenére a fellépéseim alkalmával igen gyakran kérik azt a dalt, hogy Kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek. Eljátszom, de a keserűség mégiscsak ott van bennem

– mondta a Borsnak a zenész, akinek ügyvédje is bízik a legjobbakban.

A bírósági eljárás során reményeink szerint ki fog derülni, mi az oka a csaknem három éve tartó ügynek, s azt is reméljük, hogy a vád a vádlotti vallomások és becsatolt bizonyítékok alapján megcáfolásra kerül

– szögezte le dr. Fröhlich Krisztián.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Felcsút, 2013. május 11.
Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke (b, a kormányfő mellett) nézi a labdarúgó NB II 26. fordulójában a Nyugati csoportban rendezett Puskás Akadémia-Kaposvári Rákóczi II mérkőzést Felcsúton 2013. május 11-én. Az összecsapást a Puskás Akadémia 2-0-ra megnyerte és feljutott NB I-be.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.