Szórakozás

Aleska érintettként háborodott fel a Taigetosz-törvény miatt

112 igen, 56 nem szavazattal kedden elfogadta a parlament a köznevelési törvény azon módosítását, amely 2018-tól például megszünteti annak a lehetőségét, hogy a tanulási nehézséggel (például diszkalkulia, diszlexia enyhébb formáival) küzdő gyerekek bizonyos tantárgyak esetén felmentést kapjanak az osztályzás alól – írtuk meg korábban.

 

A Taigetosz-törvényként ismert módosítás többek közt az egykori felnőttfilmes, manapság légtornászként egyre sikeresebb Aleskát, azaz Sáfrány Emesét is felháborította, aki – mint kiderült – nagyon is érintett a témában.

“Mérhetetlenül elkeserít, ugyanis eddig sohasem beszéltem róla, hogy én magam is diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás vagyok, tehát nagyon jól ismerem ezek hátrányait a tanulás terén, saját bőrömön tapasztaltam, hogy sajnos így sem kapunk kellő segítséget, de nem ám aztán most… Először is szeretném tisztázni, mert sokszor elsiklanak az igazi jelentés fölött, hogy a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia RÉSZ-képesség zavar! Ami azt jelenti, hogy ép intellektus mellett a várthoz képest alulteljesít vagy az olvasás, vagy az írás, vagy a számolás terültén. Tehát amikor róluk gondolkodunk, ne suta, butácska gyerekekre vagy felnőttekre gondoljunk. De mindenképpen úgy vélem, a mai oktatási rendszerben hátránnyal indulnak, és Magyarországon az oktatás közel sem tart ott, hogy számukra megfelelő módon foglalkozzanak az ilyen gyerekekkel/ felnőttekkel” – írja többek közt Aleska a Facebookon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik