Szórakozás

Fociindulót írt Balázs Pali a magyar művészválogatottnak

Nagyon jó hír érkezett:

Balázs Pali nemzetközi vizekre evez.

A nagy utazásról szóló sajtóközlemény szerint

izgatottan várja az oroszországi utazást, hiszen ez lesz élete második repülőútja, ahová ezúttal több művész is vele tart, hiszen nem csak énekel, de futballozni is fog.

Az előadóművész két hónappal ezelőtt meghívást kapott a Magyar Művész Válogatottba, a közelgő moszkvai világbajnokságra is teljes jogú csapattagként utazik.

„Ez óriási dolog, hogy a 20-30 év közötti mosolygós, erőtől duzzadó, és még focizni is tudó fiatalokkal együtt képviseljük Magyarországot a Művész Világbajnokságon” – nyilatkozta a zenész. “A csapatban én vagyok a rangidős, ahol DJ-k, táncosok, színészek, TV-s személyiségek gyűltek össze, az énekesi vonalat pedig Kállay Saunders Andrással ketten képviseljük. A 10 napos tornán 6  komoly mérkőzés vár ránk Moszkvában, az első mindjárt az angol válogatott ellen, s nagyon remélem, hogy a végső győzelemhez vezető úton.”

Ez semmi, Balázs Pali még indulót is írt a csapatnak:

„Az első közös edzésünk után megírtam a csapatindulónkat, amit odakint elő is adunk. Másfél órás színpadi produkcióval készülünk, amelyben természetesen az együttes több játékosa is szerepel majd. Bízom benne, hogy sérülésmentesen és eredményesen fogunk szerepelni. A pályán és a színpadon egyaránt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik