Szórakozás
udvaros (udvaros dorottya, )

Nem tud megbocsájtani az anyjának Udvaros Dorottya

24.hu
24.hu

2017. 05. 27. 11:03

A Blikk írta meg, hogy a 62 éves színésznőt a mai napig  gyötri a lelkiismeret-furdalás, mert úgy érzi, hivatása miatt nem töltött annyi időt fiával, a most 30 éves Mátéval, mint kellett volna. Erről Szily Nórának beszélt a Mozsár Műhely pódiumestjén, ahol azt is elmondta, édesanyja, Dévay Camilla örökségét hozta magával.

Udvaros Dorottya kislányként több idegen családnál élt, mert színész szülei nem tudtak kellőe­n odafigyelni rá. Három­évesen például a békéscsabai színházban dolgoztak a szülei, ő egy családnál lakott.

Gyakran intézetben és családoknál laktam, egyszer megszöktem tőlük. Fogalmam sem volt, merre induljak, csak azt tudtam, hogy meg kell találnom a szüleimet. A sors fintora volt, hogy egyszer csak ott találtam magam a színészháznál! A mai napig nem tudok megbocsátani édesanyámnak! Hiába tudom ésszel, hogy mit miért csinált, de a bennem élő gyermek képtelen elfogadni ezt. Nekem nem volt olyan anyukám, mint amilyet én szerettem volna.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.