Szórakozás

Bódi Sylvi jól megdicsérte saját magát

Nemrég kóstolt csak bele a szörfös/modell a műsorvezetői munkába, de már le is vonta a következtetést teljesítményéről: szerinte nagyon gyorsan belejött. Bódi Sylvi az Exek az édenben című realityban debütált, és mint most kiderült, saját véleménye szerint nem is rosszul. Legalábbis erről írt Facebook-oldalán.

Az önbizalmával nincs baj, ez kiderült már korábban is, amikor azt mondta, tudja, furán hangzik, de szereti magát. Nem mintha ezzel baj lenne. Ugyanebben az interjúban árulta el azt is, hogy ha újrakezdhetné, nem modellkedne, korábban pedig a 24.hu-nak nyilatkozott úgy, hogy tisztában van vele, hogy  rengeteget kell még tanulnia a tévézésről, és fejlesztenie kell magát beszédtechnikailag, ha esetleg a jövőben szeretne még feltűnni a képernyőn.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik