Szórakozás

Kulcsár Edina egy ismerőse videoklipjében énekel

Az egykori szépségkirálynő ezer lábon áll és mindent kipróbál, amit aztán igyekszik kamatoztatni. A modellkedés mellett műsort vezet, celebkedik és több vállalkozása is van, most pedig – pontosabban A Nagy Duett legutóbbi szériája óta – énekesnőként is próbálkozik.

Régen az anyukám mindig biztatott, hogy jelentkezzek valamelyik tehetségkutatóba, és valahol A Nagy Duett is az. Egyszer pont anyukám kérésére énekeltem el közönség előtt a sulinapon az I Have Nothingot Whitney Houstontól, de tüszős mandulagyulladásom volt, úgyhogy óriási égés volt. Akkor azt mondtam, soha többé!

– nyilatkozta nekünk még tavaly Kulcsár Edina, aki ezután azt is hozzátette, hogy még mindig nem mondott le az álmáról, hogy énekesnő legyen.

Most pedig be is ért a gyümölcse (?!), az mindenesetre biztos, hogy egy videoklipben egy bemutatkozó magyar rapper – aki mellesleg a pasijának a barátja – mellett énekel.

Csutinak van egy gyerekkori barátja, aki hozzánk hasonlóan, csepeli. Nagyon sokáig sikeres boxoló volt, de most a zenei pályán is szeretné megcsillogtatni a tehetségét. Pár napja került fel a Youtube csatornájára a 3. száma, amiben én is énekelek! Amellett, hogy nagyon megtisztelő, hogy ilyen kivételes tehetségekkel énekelhettem együtt (én aki nem is vagyok énekes) remélem tudok nekik segíteni általatok egy picit a munkásságuk népszerűsítésében

– írta a modell, aki jelenleg Ázsiában forgatja a TV2 új reality-jét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik