Szórakozás

Kiss Ramóna is szívesen indult volna az X-Faktorban

Nagy örömmel vágott neki a munkának az RTL tehetségkutatójának új műsorvezetője, aki múlt szombaton az X-Faktor nyílt napján kóstolhatott bele abba, mi is vár rá az elkövetkezendő hónapokban a műsor házigazdájaként.

“Ez az első napom az X-Faktor csapatával, most jöttem be először a castingra. Nagyon élvezem, nagyon izgalmas, természetesen nekem nincs döntő szavam, hiszen az a mentorok feladata, illetve a mentorokat megelőzik a stábtagok, akik évek óta castingoltatják, előcastingoltatják a versenyzőket. Én csak megfigyelő pozícióban vagyok.Izgulok, de élvezem. Nagyon tetszik. Kezdek egyre jobban belejönni, úgy érzem.

Azt hiszem, hogy az én fő feladatom az, hogy – a műsorvezetésen kívül természetesen – az ide érkező embereket és kísérőiket egy picit bátorítsam, és megkönnyítsem nekik azt a helyzetet, mielőtt belépnek, hogy megmutathassák magukat a zsűrinek, már egy otthonos hangulatban érezzék magukat” – mondta el a Story Extrának Kiss Ramóna, akihez mindig is közel állt a zene, 8 évig tanult például zongorázni és a mai napig énekórákat vesz, és számtalan musical-ben játszik a Madách színház és a Magyar színház falai között. De volt olyan időszaka is az életének, amikor meg volt győződve róla, hogy ő maga is énekesnő lesz.

“Kislány koromban álltam a tükör előtt dezodorral a kezemben és éjjel nappal énekeltem. De igazából édesapám azt mondta, hogy keressek egy normális szakmát, úgyhogy ezért a közgázra jelentkeztem és azt végeztem el. De nem menekülhettem ez elöl, jött a barátok közt és aztán végül színésznő lettem. Ha nem jön a Barátok közt, elképzelhető, hogy 2010-ben itt vagyok az első X-Faktor tehetségkutatóban, mint versenyző.”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik